Távolodás az üresség felé

Távolodás az üresség felé

Sokszor már ténylegesen csak az maradt: két vékony kötél-hurok történés közt félúton megreked már minden füstbe ment terv s fönnakadt elképzelés. Sokszor éppen brutál-kegyetlen hazárdjáték, klasszikus orosz rulett, miközben fejed fölött, akár egy rejtegetett Damoklész-kard éles, hasító megállapítások ütnek tanyát: mert nem lehet immár se független, se szabad! Álmod, reményed hamar megmerül előbb csak agyad fogaskerekei között, később már a senkiföldje porban, porig alázottan, megszégyenülten. Tódulnak előbbre a mostani hitvány senkiházi viasz-figurái, szalma-kutyái az irdatlan Jelenidőnek bármi áron lévő érvényesülési szándékkal. Belőled csírázik ki az aljas ironikus cinikusság, éppen úgy akár a makacskodó gyerekes makacsság – átfön Lelkeden egy-egy oda-nem-való, meg-nem-hívott manipulatív pillantás. – Érzed már magad is titkon legbelül: még mindig egyre komolyabban, bölcsebben veszíti zsibbadó sejtjeid a nyomatékosított gyötrelem, s mert ez a sok hitvány-szánalmas pokol-dáridós Bukás hamarabb elkövetkezik mint gondolnád sovány-olcsó Camu-vigasztalást sem akaszthat ám le akármelyik szúrós csipkebokorban. Szétiramlik lárva-arcod keresztmetszeteiben a ránc-ígéret, mikor még érezted, hogy mindent képes vagy megtenni, akár még bundee jumpingolni is egy lakatlan, ásító szakadék felett; beletörődő, vad idegtépés, mint sajátságos szüntelen rohanás a túlélésed miatt előbb-utóbb rendre visszacsuklott a közönyösködő nyugalomba. Persze – kétségtelen -, sokkal jobb lett volna a bármikor elsimítható, állandósított lelkiállapot, amit születésedtől kezdve egyre sürgősebb foggal-körömmel akartál védeni, s óvni. – Egysejtűvé torzítottad szándékosan a megtalálható paradicsomi állapotokat, hiszen sosem bízhattál eléggé a gyarló, számító, esendő Ember-ivadékok csoportjában.