Tasev Norbert: Csúszómászók Kora: Krónika a Fényesre Nyalt Lelkekről

Mostan kemény sorsokban vergődők, mintha inkább már maguk is csúszómászókká züllöttek volna, akinek lábakat, seggeket kell szükségképp fényesre csókolniuk, mert – titkon -, maguk is egyre inkább tudhatják; dicséretek, kicsinyes prémiumok, szánalmas babér-ígéreteket sosem adták még ingyen vagy épp bérmentve.

Tisztességes munka – már ha volt egyáltalán -, régóta megszűnt. Csupán hamis-hazug, talmi áltatások, köntörfalazó, kisstílű kis praktikák maradtak, mellyel a nagyérdemű átlagot rendszerint könnyedén palira vették, hogy átverjenek mindenkit a palánkon.

Az igazság és a bölcsesség prófétái is inkább vakondokszerű barlangjaikba húzódtak vissza, mert megsejtették, hogy a modern kor tömegesített ember-ivadékai inkább szándékkal hátakat fordítottak nem csupán arkangyalok intelmet-suttogó karának, de a jerikói harsonáknak éppen úgy, mint manipulálható Cassandra-jóslatoknak.

Kétkezi melósok asztaltozásban edzett, fölsebzett tenyerére már a kutya se kíváncsi; kánikulai részegségben gyűrik naponta sanyargatott munkabírásuk semmitmondó Sztahanov-kínjait. A meglopott élet szilánk-szikrákat szór szét, mert a többségi nyersanyagot már hiábavaló lenne újra hasznosítania. Az ember-vadakat térdre kényszeríti a felsőbb idióta vezetés.

Haláluk váratlan napjáig cipelik kényszerű, közönyösített beletörődöttséggel málháikat, s míg a Playstationös, kütyűmániás új szamár-generáció hátat fordít a jómodornak éppen úgy, akárcsak a könyvek, kultúra egyetemes értékeinek, romantikák Atlantisz-virágú sóhajai süllyednek el s lesznek inkább hullámsírok örökös vendégei.

Katyusa-szárnyak rakétáin már a nukleáris, bizonytalanított jövendő remeg, dübörög fejünk felett; s míg sejtek, milliárdnyi molekulák egyetlen pillanat alatt atommaggá vedlenek, talán az öröknek, hűségesnek gondolt emberi érzések is széttörnek, milliónál is több részecskékre fokozva önmagukat az összezavarodott jelenvalóságban!