Tasev Norbert: Idő-mélyen Kockát Vetnek a Sorsok

A sokszor örök-gyerekes, groteszk arc még egyre görbe-tükörbe bámul, s nem értheti: vajon miért folytak visszafele az évek, mintha egyszerre hátramenetbe kapcsoltak volna. Félálmok alján egyszerre beszél szülő, családfő, gondviselő, mert odalent az Idő-mélyen kockát vetnek hajótörött sorsunk felett is. Éjféli ébredésnek se híre, se haszna. A romantikus pillanat – már ha volt is -, vagy tizenhat éve hamar odalett. Más asszonyára szemet vetni baljóslatú vétek.

A bedobozoltnak hitt gyerekkor elsárgult fényképek formájában még gyakorta előkerül. Hitetlenkedve állapítjuk meg a digitalizáció, és modern kütyü-mániák posztmodern korszakában, szinte elképzelhetetlen. Visszafordított napszakok állítanak – ha nem vigyázunk -, egymás után csapdákat, melyekből egyre viszontagságosabb küldetés még tán a szabadulás fogalma is.

A szándékosan elidegenített Ninivei metropoliszban a tömeg-emberek sorozatgyártottan, akár az ócskásodásnak indult droidok egymásra montírozódnak szüntelen; mintha már végleg önmagukba hasonlottan eltűntek volna a jól megtervezett ellen-érvek, hogy ti. úgy volt, hogy a mennyasszony hagyja ott a vőlegényt az oltárnál, mert szerelemről szó sem volt, legfeljebb csak a Mercédesz vagy a BMV slusszkulcsairól.

A megtalált teremtésidőt már nem lehetséges újfent betölteni, mert valami már kialakulása pillanatában is leáldozott, tehát meg-nem-javítható, jóvá-nem-tehető. Az ajándékba kapott jókívánságokat, akárcsak a kristálytisztán őszinte érzelmeket sosem szabadna végképp leszüretelni, különben elfonnyad, elszárad a lédús gyümölcsöket tápláló ág is, melyből a második esély-egyenlőség egyáltalán még táplálkozhatott.