Tasev Norbert: A Hiány Borítékai

Egy veszélyesen zsugorított sziszifusz-Világ összes, elátkozott súly-hegye koloncként nehezedik ránk, függeszkedik testünk-lelkünk felett akár egy vaskampó, vagy csipesz. Az átlag ember inkább szándékosan becsukódik önmaga felé, hogy még véletlenségből se ismerhessék fel, ne kelljen mások kíváncsi-mohó szemeiben végleg lelepleződnie.

A kitűzött terveket, kicsinyes, megalkudott célokat már mindenütt inkább bezárt ajtók, vaksi ablakok fogadják, mert csak bizonyos kulcs-kiváltságokkal lehet mostanság már bármit is kezdeni; a középszerű klissé, közhely-helyzeteket is rendre bedarálja egy-egy seggbe rúgás, vagy sáros cipővel való járkálás a kitisztított szituációkon. A jelenlét ócska, megsárgult borítékait bizony egyre nehezebb kibontani, hogy látva lássák a nemtörődöm Hiányt.

Gőzölgő húgyfolt éktelenkedik a vécékagyló mellett, pedig már van az úgy, hogy ezer forintért lehet csupán vizeletünket elengedni; fekete macska rohan át egyik sarokról a másikra szájában talán egér, vagy patkány. Mélység és magasság közt félúton csupán csak egy halványodó, vékony csík látható, mely egyre könnyebben vékony cérnaszálként bármikor elszakadhat.

Sötét tekegolyóként el-elgurul még elhasznált, kopaszodó fejek felett bűntudat és szégyen kicsinyes, szánalmas alkímiája. Darazsak elvetemült tigris-hada mócsingos koloncokon rágcsál, szörcsög; maguk közt a térképeket is rendre felosszák. A tetovált agymosott tudat – félő -, csupán ritkán felelhet a helyesebb döntésekért. Rácsai közt egyre zihál a börtön-szagú emberi Lélek! A végtelen üresség hibátlanított spirálja lassacskán felemésztik a mindent!