Tasev Norbert: SZÍVEK TŐRDÖFÉSEI STÁTUSZOK VILÁGÁBAN

Megkövesedett mosolyok, cserepesedésnek indult, kisstílű, felszínes gesztusok fröcsögnek, csörömpölnek kettétört virágcserepekként már nem csupán a megvesztegetésnek indult szívek mélyén – de bulvármédiák mocskosan szirupos, öntömjénező showműsoraiból is.

A már unalomig ismételt ,,hogy vagyokban?” – kérdéskör bezárult, mintha kérdező riporter és meghívott celeb-sztár perc-vendég már nem is tudna egymásnak mit mondani, és előre megbeszélt kérdéseik listáján túl valósággal gyanakodva, egymást sunyi cinkosok módján méregetve tartanának a felszínre bukkanó igazság látszatától.

A józan, logikai szabad-gondolat – márha egyáltalán még maradt -, rendre megakasztja a sanszot, hogy egyáltalán értelmes, intelligens felnőttek módjára diskuráljanak, mert az talán csupán felső tízezer köreiben, vagy milliárdokért felújított kávéházakban, úri szalonokban szokás, ahová a lesajnált átlag dolgozó már aligha mehet.

A romantika, a széptevés, egy-egy segítőkész, önzetlen szeretetet adagoló mosoly már nem az, ami régen volt s lehetett; a szánalomra csörgő bilincslánc került, míg a Mindenséggel rokon szerelmi szenvedély akár a kihegyezett dárda, mely gyilkos-stigma sebeket hagy maga után, melyeket egyre nehezebb végleg meggyógyítani. A lélek sugólyukaiból kiábrándult bizonytalanság echózza vátesz-válaszait: szétmorzsolt, öt percenként elejtett bunkó-szagú káromkodást nyomat már akármelyik tejfölösszájú tinédzser, mint akinek nem volt se szülője, vagy épp tetszetős gyerekszobája.

Holtpontra tévedt a kompromisszumképes tárgyalási pozíciók egész alamuszi sora: ,,Szeretsz-e még őszintén és igazán Kedves?! Vagy csupán csak jól hangzó társadalmi státuszom, és kapcsolataim kellenek-e neked, amivel dívaként eldicsekedhetsz akármelyik partikirálynős barátnőidnek?!” – Filléres közhely már az őszinte-igaz szó is, melyet Prokrusztész-ágyakban egymásnak titkon elsuttogtunk!