Tasev Norbert: LÉLEK-CSEND KONZERVEK

Moccan lelkemben százezer év, ahol Kína mondja s Dzsuang Szi. Jobb volna fejemet, akár a struccmadarak már végleg föld alá dugni. Hisz kicsit minden létrehozás, vagy teremtés már meg is rekedt – csak úgy -, félutakon. Számon sokszorosított néma dadogás párája liheg: vajon miként s vajon hogyan kellene a továbbot még keresztülvinni, ha egy-egy jólcsengő, előre eltervezett terv is keresztülsiklik, vagy épp balul üt ki a sors korhadásnak szamárlétráján?!

A zsebekbe gyűrt perceket is régóta eladhatták a tehetősebb stróman-ivadékoknak, pénz-embereknek, hogy elsősorban egyedül ők birtokolják a lehetőségek, beszerzések, pályázatok újbóli eszköztárát; maguk is egyre ritkábban veszik észre immár, hogy egyre gyakortabban csupán csak mímelni képesek saját mohó önzőségük tékozlásának kicsinyes öröm-dáridóit.

Talán manapság elmenekültek, vagy szándékkal hallgatásra kényszerültek néma tanúk, tanúskodni vágyó hírmondó-próféták, mert titkon rájöhettek, hogy itt már jó sok ideje szinte semmi sem változhatott, csupán minden lepusztult, vagy tartósan tönkrement. – A béke sétányát egyre kevésbé lehetséges fellelni, vagy megtalálni, hiszen mindenkit önző-törtető érdeke hajt s fűt. Csöndes üregek tátongnak kiüresedett konzervdoboz-lelkek mélyén…

A tüdő térfogatában gyakorta megrekednek érvek, s ellenérvek, mert nem lehet bizonyítást nyerni általuk; a dolgok, helyzetek egyre kevésbé egzisztálnak, be nem fogadják sem a jóbarátot, sem pedig a kéregető koldust. Rozsda illatozik szeméttelep-hulladékokon!