Tasev Norbert: GELLERT KAPOTT BOLDOGSÁG

A látszólagos felszínesség, a közönyösített exibicionista attitüd mögött az emberi hámrétegek kitinpáncélokként rakódnak rá nem csupán a benső, féltettebb érzelmekre, de a bizalom gyűrűire is. Egykedvű, hangsúlytalan háttérzajjal már csupán apró, szinte jelentéktelenségbe vesző, alamusziskodó kártevők folytatják megkezdett munkáikat. A tudatalatti személytelenségén félúton, remegőn még finoman átüt a drámai, csöndesített feszültség.

A boldogság megtalálható, érvényesíthető metaforája mintha rendre gellert kapna a modern tömeg-kor ellustult Richter-skálázatán; mert mostanság kaméleonként bárki képes alakot váltani, és belesimulni tudatosan egyre hitványabb, élvhajhászabb környezetébe. Mondanak – jobb esetben -, egy mutatós összeget, mint sajátságos mértékegységet a Lélek megvásárolhatóságára, a három lépés távolság szabályszintű módosítása egyre érvényesebb.

A szemmel aligha látható hajszálerekben észrevétlen elfolyik kétség, bánat, talán még fájdalom is; a kétely és törekvés valami nemesebbre, jobbra, amitől még kisebbfajta plusz ösztönzést kaphat a nehézkes hétköznapokban megzápult önbecsülés, porig alázható méltóság. Megmarad az elfogadás, bár – kétségtelen -, hogy az se szándékosan. Észrevétlen porlad szét majdan a kívül és belül, hisz már a kutyát sem érdekli mi folyik odabent!

Az énségünket már minden egyes esetben hazugnak kellene, hogy higyjék azok, kik anno még bizalmat szavaztak a mesterembereknek is éppen úgy, akárcsak a mihaszna, semmirekellő kontároknak: kecskére káposztát bízni?! Ugyan már! Vakfolt árnyékok takarják, tapogatóznak az emberek helyett is botorkálva sántán a Világban!