Tasev Norbert: ELVISELHETETLEN KOLONC-SÚLYOK RESZKETÉSE

Az ember rendre bajba sodorja tán még önmagát is, amennyiben kúsza, érdemtelen, zagyva gondolatokat dédelget serényen, melyek sosem állnak eléggé össze; a Kedves Angyal-illata, mellyel rózsaujjú hajnalok pirkadásán érezni, vagy egy elsárgult fénykép, melyen egy feledésbe merült esküvői lakodalom látható épp oly otthonos hajótörötté lett szívekben, akár a fák évgyűrűi, melyek számolják az eltelt évtizedek folyamatosan nehézkedő kolonc-súlyait.

Az élet elviselhetetlen könnyűsége meg-meginogva reszket már nem csupán babonázó szempillák seprűzetén, de a bent felejtett örök gyermeki lélek mélységeiben is, melyeket szándékosan másnak meg-nem-mutattunk. Üres enyves kezekkel, akárcsak a megzavart tolvaj úgy kotródik el az ember is, ha nem próbálhatott elégszer hétpróbás szerencsét. Újra és újra fejtetőre áll groteszk mód a végtelennek hitt Idő, míg végül visszasírják elszalasztott perceit…

A galambszín-tetemű hajnal váratlan ránk zuhan, ha ébredni muszáj a még kótyagos, kómás testnek; csírázata és ösztönei is még szenderedve lappangnak, tán maguk is legszívesebben kivárnák egyúttal sorsukat, ha még meglehetne nézni a Sors-könyvét számunkra vajon mit is tartogat?! A szívnek nevezett ébresztőóra, akár egy felhúzott, időzített bomba bármelyik pillanatban kataklizmákkal fenyeget, s van az úgy, hogy el sem éri a jól megérdemelt nyugdíjas éveket. Ok és okozat félúton már így ernyedik el; magába fed tárgyakat, kicsinyes hézagokat, repedések törmelékeit. A zaklatott elmét rendre meggyötrik a Valóság céltalan, értelmetlen közhelyei: volt s egyáltalán lehet-e még értelme annak, ha csekélyke alamizsna-fizetésedből képtelenség kijönni?!

Hiába is erőlködsz bűnösök módján meglapul még zsebeidben a megkuporgatott Mindenség, mert te már régóta bele-beletörődtél, hogy felteszed másoknak is a nagy visszatérő vátesz-kérdéseket: Alkut kötni könnyelműség volt, minden más hazugságnak számít!