Tasev Norbert: Lyukas Zsebek Balladája

Az élőző életek fényéveiben

járkáltak, reméltek,

tán még hittek is azok,

kiket még megilletett

az ún. köztes elsőbbség

szent joga;

de ahányszor csak megjárták

egymás Golgotás

gyehenna-kínjait

kicsit egyre inkább

megkeseredtek, kiábrándultak

mocsaras slamasztikák átkaiból.

Lyukasodásnak indult

gaz-zsebeikben

tíz Hóhér-ujjacska fénylett.

Vajon tényleg az Idők

múlását kellene csupán

csak belátással elfogadni,

s nem ünnepként megélni

a megszámlálható napokat?!

Javíthatatlan Balek-porszemekként

tétován tántorognak,

akár idült részegek

egy életen át még azok is,

kik örök gyerekek maradhattak

a játékos kíváncsiság jutalmaként,

s nem hódoltak még be

az ún. abszolút felnőttek

mindenhatónak gondolt

hatalmának.

Tett és szó – akárha -,

jogfosztott s súlytalan,

mint tollpihe merőben

könnyedén tovalibben

– viszont ha egyszer már

Sziszifuszi ólom-súlya van,

mázsás kövekként zuhan

alá tajtékos vízekben.

Időnket – még

a legkisebb is tudhatja -,

fény-örvények pörgetik,

akár a búgócsigát ide-oda;

a Lét görbületét

születésnapi gyertyaként

megszámolni precíz-pontosan

merőben hasztalan.

Mert előbb-utóbb kicsit

mindenki el s megcsalja önmagát,

ha nem vigyázhat immár eléggé.

Mert mostan közhely

ragyogásnak hódol immáron

megannyi elfuserált pernahajder,

komisz-bóhém parti-arc királynő is,

akiket már mindenki

fullra-jól megis mert,

mert hagyták magukat

kicsinyes-kisstílű alkuk,

jól csengő pénzek okán

megvesztegetni

showbuisnessek által.

Mint kisgyerek,

ki a totális csöndtől,

és éjszakák hatalmától megretten,

s sírva toporzékolni kezd,

mert a gyerekszoba kislámpája

is rémeket, koboldokat,

szörnyeket fest eléje

– ajtóikat, ablakaikat,

kapuik tömlöc-zárjait

inkább magukra

zárják szándékosan,

hiszen tudhatják,

ha bárki is megismerné őket,

ők volnának az elsők,

akik mindent elbuknak,

mindent veszítenek!