Tasev Norbert: TRANZIT-ÖSZTÖNÖK AZ ÜRESSÉG FELÉ

A csomópontokba észrevétlen beoltott láthatatlan remegés; egyszerre felszippant láthatatlanul, körbevesz, s nem engedi polipcsápjaival gyanútlanná tett áldozatait. A Világ rendjében az igazság tudható: Senki sem lehet eléggé ártatlan, hiszen – jól tudható -, születéssel kezdődött nem csupán a szilaj élni akarás, de talán a felismerés is, hogy magukra vagyunk utalva. A csontok zsigeri bizonyosságába beoltott észrevétlen fertőző betegségek spirális láncolata, melyeket életkori változások is előidézhetnek.

Örvényként kavarog a hiány, mert titkon ráfeszítette magát a bőr pólus-felületeire; nem lenne muszáj, hogy mindennapok ádáz-galád viszontagsága észrevétlen magával rántsa hajótöröttjeit, szólni – sokszor -, így sincs kinek. A sistergő tagadások kicsinyes axiómáit az ember szervesülten önmagába zárja, mert még elhiszi, hogy valamivel jobb végesülő egyedüliségben megbírkózni.

Egyetlen érintésről ábrándozunk egy életen keresztül, melyet nem kaphattunk meg millió és egy alakban elégszer sem anyánktól, sem kedvesünktől, baráti kézfogások manipulálható ígéreteibe tán jobb lett volna megkapaszkodni, ha azt akarhattuk, hogy történjen végre már valami. Az erek alagútjain légmentesen lezárt oxigén-kapszulákban az ösztönök, s vágyak is közlekednek sorrendben, akár a közforgalomban.

Az emberek többsége most még inkább letisztult egyértelműséget, közérthetőséget kívánna önmagának, nem hazug-hamis jelszavak prédikációt, melyek szinte sosem visznek sehova. – A tunya közönyök olcsó látszatát előbb-utóbb fel kellene számolni, mert pocsolyák kínálataiból már untig elegünk van.