Tasev Norbert: SZÍNVAKSÁGOK KÉRDÉSE AZ OMEGA-CSENDBEN

Valami elindul immár a felszínre, miközben a Lélek mélységeiben szüntelen hallgatni kényszerül gondolat s szellem. Valaminek szükségképpen muszáj volna felnyitni a színvak-szemek írisz-retináit, ahol kicsinyes, önző, manipulatív titkok rejlenek, mert formát, s alakot váltott váratlan-hirtelen a nem-létező anyagok összessége. Jó volna, ha mindannyian megtanulnánk ragaszkodni még megbocsátható, balga-gyerekes tévedéseinkhez, melyek egykoron még emberré tehettek bennünket; bizsergő ujjbegyeink, akár szemafor-szeizmikus iránytűk megéreznék az igazibb Mindenség beváltható ígéretét.

Az értelem – most még -, hiába is diktálná fennhangon a hitvány feltételeket; a tartós nyomorultság lélektani füstje bizony már naponta elborítja az agymosott fejeket. Az önmagába visszatérő spirális kör minden esetben bezárul, hiszen visszatérhet önmagába; a metamorfózist sugárzóan boldog szemekben kellene észre venni, melyeket még nem kerített hatalmukba a jogfosztott anyagiasság hatalma.

Az ember leghűségesebb árnyék-társai a Nirvána-Semmibe foszlik testetlenül, mert mögötte még megmarad a tartósnak becézett bizonytalan miliő; sokat-járt utazó Robinson-lábainkat bárcsak megvetnénk a kopogó csendek zajában, ha már Omegába zsugorodott össze a nagyvilág. Már egyre kevésbé érthetően a türelemre rászoktatott várakozás stigma-stációi!