Tasev Norbert: STRUCCLÉPÉSEKBEN TÜLEKEDŐK FALANSZTERE

Naiv, már-már megmosolyogtató, balgatag hittel én sokáig nem tudtam, hogy a Világ színültig telített vérrel, szennyel, mocsokkal. Bárhová nézek ember-tömeg dáridók kisstílű sokasága, mint megannyi laposkúszásban közlekedő, kelőképp kötekedő féreg, akik már javában is egymást felzabálnák, márha megtehetnék. A kérdés már csak az, hogy ki bírja jobban a megvesztegethetőség, a manipuláció csínját-bínját, a tülekedés Falanszterszerű szamárlétráján kinek van elegendő mersze nagyot álmodni, s lépni jó nagy strucc-lépésekkel előbbre?!

Érzem: Mintha naponta a mélységek örvénylő sodra felé rántana, húzna le magával a hétköznapok megannyi milliónyi tülekedése, kicsinyes tolakodása; mert mindenki inkább nyomakodva, másokon átgázoltan szeretne előrébb jutni nem csupán csak a ranglétrán, de szerelemben éppen úgy, akárcsak a boldognak beállított, ál-párkapcsolatok felszínes, exibicionista szólamainál.

E mostani totálisan kiábrándító, kövér hízelkedés e mostani Világban hányingerrel vegyes epét okád torkom felé, émelyít ha kell, ha nem, már csupán önmagam kisebb-nagyobb vétségei, szánalmas gyerekes bohóc-baklövései, ha számíthatnak még bármit is.

Dogmákat prédikáló, csúszómászó varangyok társaságát szándékosan elhagytam, inkább elefántcsonttornyok vakondok-mélységeibe zárkóztam, csakhogy ne kelljen megannyi érthetetlen, néphülyítő rizsaszöveget hallgatnom a bizonytalan Jövő ígérgetéseiről.

Nem lehetséges a ritkán meglopott Időt sem lelassítani, hogy a pillanatnyi gazdagszó örömök szent menedékhelye lehessen, akárcsak percekig; mert akár évtizedekig is elhúzódhat, míg ,,egyesek” továbbra is zabáltatják hitelre a vén aggastyán-képű kannibál-Időt!