Tasev Norbert: Eltévesztett Mozdulatok Kora

Eltévesztett mozdulatok, szerelmi vallomások, az elbuktatott bukfencek kikényszerítése a pörgető Időben, a felcsavart pörgésre ítéltetett Ninivei városok; remegések, és tettenérések kicsinyeskedő hozadékai. Morajló vérrögök vajon elérik-e még biztonsággal a szív pitvarkoszorúit, hogy ne következzék be a totális infarktus?! A legfiatalabb szamár-generációt is mintha már tévesen manipulálták volna, hiszen rendre megfenyegeti őket a tartós szarkalábak, és ráncok villámmozgatása.

A tömeg-emberek sokasága inkább hajléktalan gilisztákon lépked át; mélységek legaljából – félő -, talán nincs is tökéletes kiút. Csak tűrések, készülődések vannak az eladható túlélés reményében. Atommag-suttogású látóhatárok körme alól gombafelhők szaporodnak; a tinédzserkorú dívák is egyre inkább gyerekkor-mentesítve viselkednek, mintha már nem is emlékeznének a sarazások és babázások emlékeire.

ragályos visszhangok ordibálnak egykedvűen az emberek süket füleibe; megígérhető juttatásokat szándékosan a szemeteskukákba hajítják, mondván: elégedjetek meg azzal az életminimummal, ami jelenleg tiétek. A Világ újabb és újabb szemmel látható Apokrif-jeleket mutat, s alig-alig akad, aki megértse. Körbe hordozható tudatos magány egyre fojtogatja áldozatait, – Vigyorrá torzultak, estek szét hajdan a régi megérdemelt nevetések, melyek oldják gátlásaink, és tán még felszabadítanak.

Minden baj forrása az volt, hogy a Világ még így is talmi lett, amibe egyre könnyedébben bele lehet halni! Ébren és a tulajdonképpeni tudatallatti között már féluton mintha rendre el-eltűnne a pillanatokba beburkolt, ösztönszagú tétovázás…