Tasev Norbert: APOKRIF-ÉRTELMEK A LÉT FOLYÓSÓIN

Már alig vehető észre: az érzékeny, vagy épp szándékosan tunya, lustáskodásnak induló közöny, akárcsak egy fertőző betegség már egyre komfortosabb, mondhatni otthonosabbá teszi az egyes emberek alapvetően egykedvű, felszínes, nemtörődöm természetét. Mert két pont között már nem csupán csak egyenesek ásítnak, néznek szemünkbe, – de rikoltó, bejárhatatlannak hitt távolságok.

Mintha már nem is volna se indulás, sem érkezés, csupán csak a két végpont közötti vergődő koodináta-rendszerek alamuszi, manipulálható tudata, mely mintegy jelképesen szólva is régóta megígérte, hogy amit elkezdtünk az talán sokkal jobb is lehet, mint a fejlődés, vagy az előbbre jutás egyetlen, lehetséges vonzata. Mert most még zsigerileg molekuláinkban, és sejtjeinkben érezhetjük mennyire halandó, befejezetlennek tűnhet az Idők szent harmónikus nyugalma.

Meg kellene biztosított kezekkel számolni a rózsaujjú reggelek mellett a Mindenségekkel flörtölő szerelmeskedések mindenható gyönyöreit is, hogy visszaidézzük az Élet körforgását, és Apokrif-értelmét; mintha minden s mindenki megérezné titkon mennyire véges, mondhatni elmoshatatlan a véges nyomtalanság tudata…

A lét ingó folyósóiba észrevétlen még ott van egy-egy tétova, zsákmányra leselkedő árnyék; ezért volna jó megszorítani angyali Kedvesed babusgató kezét. A folyamatosan nyughatatlannak hitt agyak aprócska diódáit vékonyan elmetszi egy-egy kimerevített csillagkép, hogy vajon milyen lehetett volna egy élhetőbb, és tán boldogabb élet, márha bekövetkezik!