Gyermekként azt hittem, hogy minden tollnak – legyen szó régiről, újról, kékről, pirosról – varázsereje van. Később ráébredtem, hogy a szavaknak van meg az az ereje, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Ereje van akkor, amikor kimondjuk és maradandóvá válik, amikor leírjuk. A saját kis világomat megteremtve botorkáltam, míg nem felnőttem. Eljött az ideje, hogy ne csak ábrándozzak és csak az íróasztalom ismerje történeteimet, gondolataimat. Eljött az ideje, hogy új világot teremtsek, olyat, ami maradandó. Olyat, ami megnevettet, elgondolkodtat, esetleg bizseregtet.

Itt az ideje, hogy használjam a varázserőmet.

Családom támogatja szenvedélyemet, miközben a mindennapokban szociális szakemberként sokszor erőn felül tevékenykedek. Közben a legfőbb feladatom, hogy elég jó anya legyek.

Úgy élni, hogy ha nem is tudok segíteni, legalább ne ártsak. Úgy élni, hogy minden egyes nap bele merjek nézni a tükörbe.