Tasev Norbert: Amőba-Arcok Tengerében

Most azon muszáj elmerengnem, hogy mi az, mi kidobható, s vajon mit hasznosíthat még érzések gyanánt újólag a tékozló emberi lélek?! Ha szükséges gyilkos őszinte, vaskos igazságokkal karöltve legyen hozzá elegendő lélekjelenlét, hogy a benső ösztönök titkos apokrif-törvényeit egyszerre megértse; csúnya leckéket, kisstílű pofonokat osztogatott ám szép számmal az élet, s az ember még mindig nem igazán értheti a mozgatórúgókat, hiszen csupán csak szerepek voltak, amikről lehullott kitinpáncél, s vért, ha az kellett.

Hol marad már a régóta áhított aranyló középszer, mint a lehetséges attitűdök, viszonyulások, viselkedések ellenszere?! – Most még lelkedre ég mindenfajta réteg, akár a billog, vagy izzó bélyeg, mely elválaszt barátoktól, önző-kicsinyes rokonaidtól is, majd bűnre csábítna, ha tudna. Mondd csak, de őszintén ám, különben nincs hiteled mások szemében. Mit csináltál eddig, miközben mások léteztek s éltek, szerelmesen szerettek?!

Számos amőba-arc hömpölyögve úszik a társadalom tengerében; színtelen arcát egyre az érvényesülések csírája felé dobálja, s ha kell manipulál, lekenyerezve megveszteget, mert érdeke, hogy szánalmas, hitvány élete még jó sokáig fennmaradjon, – Végzetünkbe már régóta becsukott egy titkos, rozsdásodásnak indult lakat. Ki a megmondhatója, hogy mit kellene még az emberfiának tennie, hogy boldogabb lehessen?!