A tavasz illata

A tavasz illata

Anna lassan végigsétált a parkon, a reggeli napfény aranyló sugarai megcsillantak a frissen fakadó rügyeken. A szívében egy furcsa izgalom lüktetett, mintha a tavasz nemcsak a természetet, hanem valami újat, valami különlegeset is magával hozott volna az életébe.
Március nyolcadika volt – nőnap. Az utcákon férfiak siettek virágcsokrokkal a kezükben, az illatos nárciszok és tulipánok mosolyt csaltak az emberek arcára. Anna szerette ezt a napot, de még inkább azokat a gesztusokat, amelyek mögött valódi érzelmek rejtőztek.
Ahogy leült a park egyik padjára, eszébe jutott egy régi emlék. Tavaly ilyenkor egy különleges idegennel futott össze ezen a helyen. Egy magas, sötét hajú férfi, aki teljesen váratlanul mellé ült, majd egy szál hóvirágot nyújtott át neki.
– Boldog nőnapot! – mondta mosolyogva.
Anna meglepődött, de megköszönte a gesztust. A férfi bemutatkozott – Dávidnak hívták –, és hosszan beszélgettek az életről, könyvekről, álmokról. Akkor még idegenek voltak, de valami megmagyarázhatatlan kötelék kezdett formálódni közöttük.
Aztán az élet közbeszólt. Mindketten elmerültek a munkában, és a kapcsolatuk – amely talán soha nem is kezdődött el igazán – elveszett az időben.
Anna felsóhajtott. Talán csak egy szép emlék maradt.
Ekkor lépések zaja törte meg a csendet. Egy ismerős hang szólalt meg mögötte.
– Azt hiszem, tavaly ilyenkor valamit elfelejtettem megkérdezni.
Anna szíve hevesen kezdett verni. Lassan hátrafordult, és ott állt előtte Dávid, kezében egy szál hóvirággal, ugyanazzal a mosollyal az arcán.
– Meginnál velem egy kávét?
Anna elnevette magát.
– Csak akkor, ha jövőre is hozol nekem egy hóvirágot.
Dávid bólintott, és a tekintetük találkozott. A tavasz illata ott lebegett közöttük – és ezúttal tudták, hogy nem hagyják, hogy az idő elsodorja őket egymástól.