Garajszki Istvánné: Tévedés vajon?

Tévedés vajon?

A harminc éves Ákos gondosan beparkol egy női ruházati üzlet elé. A kocsijából kiszállva először a kirakatot nézegeti, mert a határozott üzleti életével ellentétben most nagyon tanácstalan. Az édesanyjának szeretne ajándékot venni Katalin napra, de nincs semmi jó ötlete. Amit biztosan tud, anyukája csak a praktikus dolgokat szereti, és ajándékként is ezeknek örül igazán. Szívesen bízná most ezt a vásárlást egy nőre, de a húga külföldön él, a titkárnőjét erre nem tartja alkalmasnak, a barátnőjével pedig már legalább két hónapja szakított.  A kirakatból szeretne ötletet meríteni, ezért tüzetesen vizsgálja át a választékot. Kabátok, nadrágok, kosztümök, blúzok érdekes színekben és elrendezésben kínáltatják magukat. A próbababákon jól mutatnak, de valahogy az anyukáján nem tudná elképzelni. Fiataloknak, vagy üzletasszonyoknak valók. Az egyik átmenetikabátba bújtatott bábu felett van egy okkersárga felnyitott esernyő. Arra gondol, talán azt kellene megvennie. Szolid, nem csicsás. Óvatosan lép be az üzletbe és tétován figyeli, melyik irányba induljon. Látja ezt az egyik fiatal eladóhölgy, és kedvesen mosolyogva megszólítja.

– Jónapot uram. Segíthetek? – Ákos először megtorpan, de mivel eddig is női segítségre tartott volna igényt, meg hát a hölgyet végig mérve igen csinos és talpraesett, nem utasítaná vissza. Előveszi a csábító, éppen csak mosolyát és válaszol.
– Kezét csókolom, igen, segíthet. Ajándékot szeretnék az édesanyámnak.  Valami jól használható, de azért divatos dolgot szeretnék. A kirakatban lévő ernyőre gondoltam. – Mondja határozottan, közben merészen stíröli tovább a nőt. Az eladó elgondolkodik egy pillanatra, majd kérdez.
– Ez biztos? Nincs ernyője az édesanyjának?
– Nem is tudom, talán van neki. – Nézi a hölgyet, aki bájos mosolyával és csillogó kék szemével fogva tartja a tekintetét.
– Akkor nem kellene valami mást nézni? Egy csinos blúzt, pulóvert, vagy esetleg kardigánt?

A férfi helyesel, az eladó pedig a pulthoz hívja, és miután megbeszélték a méretet, ami azért nem is volt olyan egyszerű, mert inkább csak az eladónőhöz képesti hasonlatokat tartalmazta Ákos részéről, de ez alapján a hölgy egy csomó szebbnél szebb kardigánt tesz a pultra. Nem olcsók, de nagyon jó minőségűek. Ezt szűrte le a férfi megjelenéséről és beszédstílusáról, és nem tévedett. Tetszik a kipakolt készlet a vásárlónak, boldogan nézegeti, és az árral sincs problémája. Míg Ákos válogat, kedvesen elbeszélget a hölggyel, de nem az édesanyja a téma, hanem inkább a kiszolgálóhölgy életére kíváncsi, aki a személyes kérdésekre is készségesen válaszol, és már többször nézte meg tüzetesebben a vásárlóját. Közben Ákos már kiderítette, hogy Krisztinának hívják, és nincs komoly barátja. Ez azért fontos a számára, mert még máskor is látni szeretné a gyönyörű hullámos, szőke, hosszúhajú hölgyet. A rikítóan kék szempár hátsó gondolatokat ébresztett benne. Szívesen belenézne vízszintes elrendezésben is, de ezt azért mégse mondaná most ki. Inkább próbál kedvesen udvarolni, a megjelenését, az ízlését dicsérni és a vásárlás végén meghívni egy kávéra, amit Kriszti örömmel el is fogad, egyetlen feltétele van csupán. Ha letelik a munkaideje. A férfi boldogan rábólint, fizet, és a kocsijához indul. Még egy órát kell eltöltenie valamivel, hogy Krisztina megjelenjen az üzlet kijárati ajtaján. Először arra gondol, addig haza megy, és majd visszajön, de nem szeretné elszalasztani a randevút. Nehogy valami apró malőr miatt elkéssen, és mindjárt az első alkalommal mentegetőznie kelljen. Ez egy nagyon csinos hölgy, és első pillantásra megmozdított valamit benne. Inkább itt a kocsiban megnyitotta az emailjeit a laptopján, hogy válaszoljon néhány üzleti levélre, de nem tud az írásra koncentrálni. Krisztina mosolygó arca jelenik meg a gondolataiban, és az a ragyogóan kék tekintet. A gépre inkább csak a pontos idő megtekintése miatt néz le néha. Nem is emlékszik olyanra, amikor ennyire lassan telt el hatvan perc az életéből, de már az üzlet kijáratánál vár. Amint kilép rajta Krisztina, már mellette is terem, és kedvesen átfogja a vállát majd a kocsijához invitálja. Egy közeli cukrászdába viszi, ahol a kávé mellé sütit is fogyasztanak, és kellemesen elbeszélgetnek. Ismerkednek. Annyira sikerül egymásra találniuk, hogy Ákos haza fuvarozza a hölgyet, és a hét többi napján is útba ejti a ruházati üzletet, a cukrászdát, és Krisztina ajtajáig jut, ahol lágyan karjai közé zárja, és megejti azt a csókot, amire attól a pillanattól vágyott, mikor mellé lépett az üzletben. Nem ütközik ellenállásba, sőt, talán már Krisztina gondolataiban is megfordult valami hasonló, mert boldogan simul Ákos ölelő karjaiba. Olyan jól alakul a kapcsolatuk, Katalin napra már magával viszi az édesanyjának is bemutatni. Katalin pedig dicséri, milyen jól választott neki ajándékot.

– Nagyon tetszik, amit hoztatok, igazán jó ízlésre vall. Biztos a te édesanyádnak is ilyen jól tudsz ajándékot venni. – Áradozik az édesanya, mert jó választásnak tartja a fia részéről.
– Bár még vehetnék neki. De sajnos már egyiket sem áll módomban megajándékozni.  – Ákos felhúzza a szemöldökét. Erről még nem esett szó közöttük, de mi az, hogy neki kettő volt. Majd beugrik egy gondolat.
– Elváltak a szüleid, és édesapád újra nősült?
– Nem. Azaz, nem tudom. Édesapámat nem is ismertem, mint ahogy az édesanyámat sem. Tehát neki semmiképp nem állna módomban bármit is adni. Még pici voltam, mikor örökbe fogadtak a szüleim, de sajnos már ők sincsenek mellettem. Nagyon szerettem őket, de egy baleset elvette őket tőlem.

– Ezt nem tudtam, sajnálom. – Restelkedik Katalin, de Ákost is átjárja a szomorúság. Nem akart bánatot okozni a barátnőjének. Kriszti Ákos lelkiismeretfurdalását látva még elmondja, mennyire boldog gyerekkora volt, és bár tudta, hogy nem az igazi szülei, de sosem érezte, mert nagyon jók voltak hozzá. Látszik a szemében a fájdalom, mikor róluk beszél, ezért Ákos többé nem hozza szóba a témát. Még akkor sem, mikor kettesben vannak, ami mostanában igen sűrűn megesik velük, mert hol Ákos tölti az éjszakáját Krisztinél, hol fordítva. Azt tervezik, karácsonyra összeköltöznek, így a lány már egy csomó ruháját bedobozolta, és átvitték Ákoshoz. Néhány nap, és együtt fognak élni. Bár már megtették volna, mert így kialakul egy olyan helyzet, hogy Ákosnak üzleti tárgyalással kezdődik a napja, de a lánynál aludt, és elfelejtett tiszta inget és nyakkendőt vinni.  No mindegy, van egy férfiruha üzlet nem messzi az irodájától, majd oda beugrik, és vesz magának.

Az üzlettől kicsit messzebb sikerül parkolót találnia, gyalog kell megtennie mintegy ötven métert. Egyszer csak megakad a szeme az előtte pár méterrel gyalogló hölgyön. Hosszú szőke hullámos haj, ugyan az a magasság, és alkat. Ez Krisztina! Hasít a tudatába. De mikor öltözött át? Egy darabig megy utána, figyeli. Tuti, hogy ő, még a járása is stimmel. Gyorsan és aprókat lép. De hogy kerül ide, mikor ő kirakta a nőiruha üzlet előtt. Bár az már majdnem fél órája volt. Azóta akár gyalog is ideérhetett. Tudnia kell vajon tényleg ő az?

– Kriszti! – Szólal meg mögötte pár lépéssel. A nő hátranéz egy pillanatra, de nem méltatja figyelemre, megy tovább.  Pedig ez ő! Gondolja magában.  Mit kereshet itt?  Annyi minden jut eszébe, pláne mikor a nő eltűnik a férfiruhaüzlet bejáratában. Talán eljött neki inget venni, vagy karácsonyi ajándékot? De miért nem állt meg, mikor utána szólt, holott visszanézett? Vagy tévedés lenne? Ki kell deríteni! Gondolataiba mélyedve lendületesen nyitja a bejáratot, és sikeresen veri bele a fejét az ajtó üvegébe, mert zárva van. Akkor Kriszti hogy ment be?  Az órájára néz. Pont tíz óra. És megjelenik az ajtó belső oldalán az a nő, aki az imént ment be. Elfordítja a zárban a kulcsot, átbillenti a zárva táblát és beengedi a vásárlót.

– Krisztina! Te mit keresel itt? – Lép mellé Ákos, és már majdnem magához húzza, mikor jobban ránézve kétség támad benne. Az, de mintha mégse. Mintha barázdáltabb lenne ez az arc. A hölgy megszólalása után pedig már teljesen biztos, mert a hang más. Ez mégse Krisztina.
– Én kérem Anikó vagyok, és nem ismerem önt. – Mondja a nő erélyesen.
– Elnézését kérem, de mutatnék önnek egy fotót. – Előkapja a mobilját, és mutat rajta olyan képet, ahol együtt van a barátnőjével, és olyat is, ahol csak Kriszti pózol egyedül a mobil kamerájának.
– Ismeri ezt a hölgyet? – Az eladó csak megrökönyödve nézi egy darabig, majd bátortalanul megszólal.
– Ez tényleg olyan, mintha én lennék a fotón. Ki ez a nő?
– A barátnőm, Károly Krisztina.
– Sajnálom, nem ismerem. – Rázza a fejét a nő, miközben beljebb mennek az üzlet belsejébe. – Én Vince Anikó vagyok, és sose láttam ezt a nőt.
– Nem baj, azért amíg mutat nekem pár inget és nyakkendőt, lenne két kérdésem. – A hölgy bólint, és míg kirak néhány inget, válaszol Ákos kérdéseire, aki a születési ideje, és helye felől érdeklődik, mert ezeket pontosan tudja Krisztiről. A többi meg úgyse stimmelne, mert ha ezt a nőt is örökbe fogadták, akkor azok az adatok már úgyse egyeznének.

– Nézze, kedves Anikó. Szerintem ön és a barátnőm ikrek. A születési hely és időpont ugyan az. Az én barátnőmet örökbe fogadták, így feltételezem önt is. A hivatalos DNS teszt már úgyse lenne kész az ünnepekig, de ettől még megismerhetnék egymást. Mi a véleménye?

– Hát nem is tudom. Nagyon kíváncsivá tett. Viszont én nem tudok róla, hogy engem nevelőszülők neveltek volna. Sohase mondtak ilyet. Meg eléggé hasonlítok is az édesanyámra, ezért nem is tartom valószínűnek. Az ön barátnője a szüleitől tudja? Ott nincs hasonlóság?
– Igen, így mesélte. Viszont már elvesztette őket, nincs esély további információra.
– Sajnálom. Szeretném megismerni. Ezek után igazán tudni szeretném az igazságot.
– Akkor jöjjön el hozzánk szenteste. Akkorra már együtt lakunk Krisztinával. Meglephetné őt.
– Az sajnos nem lehetséges. Én házasságban élek, és van egy négyéves kislányom is. Anita. Velük töltöm az ünnepet. De talán jöjjenek el önök hozzánk. Az járhatóbb lenne.

Miközben Ákos kiválasztotta az inget és a nyakkendőt, megbeszélik a részleteket, a címet, és telefonszámot cserélnek. A fiatalember rendkívül izgatott, már alig várja, hogy beszámoljon róla a szerelmének, kivel is hozta össze a sors. Lehet, van egy ikertestvére. Azonban ahogy jobban belegondol, mégse mondja el, ki tudja milyen lelkiállapotot idézne elő nála ezzel az információval. Már úgyis csak pár nap van az ünnepekig, majd akkor lepi meg vele.

Ádám-Éva napján Ákos délre megy a lányért a ruházatibolt elé. Krisztina hazaérve gyorsan nekiállna főzni, jó háziasszonyként akar bemutatkozni a közös életükben, de Ákos csak mákosgubát szeretne, és még készségesen segít is a kifli feldarabolásában. Mikor elkészül, és elfogyasztják, a férfi a lány szekrényéhez lép, kiválaszt egy szolid nadrágkosztümöt, és közli a barátnőjével, ezt vegye fel, mert elviszi valahová. Képes egész úton megtartani a titkát, holott a szerelme végig nyaggatja az úti céljukról. Mikor becsönget az idegen ház ajtaján, és Anikó nyitja a bejáratot, Krisztina a látványtól döbbenten áll a küszöb előtt. Nem képes még lépni sem, csak meredten néz az ajtóban álló nőre. Ákos mutatja be egymásnak a két hölgyet, és gyorsan el is meséli a barátnőjének, miként botlott Anikóba, az nehogy rosszra gondoljon. A háziasszonyon szintén látszik a meglepettség, de ő azért előbb reagál, hiszen a fotó alapján számított a hasonlóságra. Bemutatja a kis családjának a hasonmását, akit a pici lánya kikerekedett szemekkel figyel egy darabig, majd hirtelen felkiált.

– Apa! Anyából kettő van! – Ezen mindenki jót mosolyog és ahogy a kislánynak magyarázzák, mi is lehet a valóság, máris igyekeznek mélyebbre ásni a múltjukba. Egyet értenek a DNS- TESZT készítésével, de anélkül is biztosak a kötelékben. Anikó viszont még nem mondott semmit a saját Édesanyjának, amíg nem találkozott Krisztinával. Most azonban ők is át fognak jönni vacsorára. Azt találják ki, hogy Kriszti menjen be egy másik szobába, míg a szülők megérkeznek és kényelembe helyezik magukat. Mikor csengetnek, csak Anikó nyitja az ajtót, az unokájuk körbe rajongja őket, és letelepednek a nappaliban. Ekkor megy be Anikó Krisztináért, és együtt lépnek a szülők elé. Az édesanya jobb kezét az arcához emeli a döbbenettől, és elhűlve, tágra nyílt szemekkel nézi őket talán egy percig is. Kibuggyannak a könnyei, majd felpattan, és mindkét lányt átöleli. Az édesapa is odalép, és mindhárom nőt a karjaiba zárja. A két férfi, Ákos, és Anikó férje meghatódva nézi a család egymásra találását, miközben Anikó picilánya se szeretne kimaradni az ölelkezésből, és az egymáshoz boruló családhoz szalad, átfogja anyja és hasonmása lábait.

Az édesanya csak sokára tud megszólalni.

– Tudtam, éreztem, hogy az orvos nem mondott igazat.  Azt mondta, csak az egyik baba maradt életben, de nem volt hajlandó megmutatni a másikat. Hidd el kislányom, ekkora boldogságot még sosem jelentett egyetlen hazugság sem!

Ez volt mindannyiuk legszebb ünnepe.