Interjú egy íróval: Mike Smith
Az írónk neve: Mike Smith
Mike Smith az írói nevem, ami pusztán egy írói álnév, de mindazok, akik valamilyen szinten beszélik/értik az angol nyelvet, könnyen kitalálhatják, hogy az eredeti nevem Kovács Mihály. Ebben az évben fogom betölteni az ötvenedik életévemet, és ez a kerek évszám arra késztetett, hogy mintegy a képzeletbeli bakancslistám beteljesítése érdekében befejezzem azt a könyvet, amit valamikor még megboldogult ifjú koromban, a főiskolás évek alatt kezdtem el írni, viszont különböző okok miatt nem jutottam el odáig, hogy befejezzem a történetet.
Iskolai végzettségemet tekintve szociális munkás vagyok, de tréneri végzettséget is szereztem. Egy afféle „szerelem első látásra” jellegű találkozásnak köszönhetően nős vagyok, és van egy tizenhat éves kamasz fiam. A foglalkozásomról egyelőre konkrétumokat nem szeretnék elmesélni, annyit azonban elárulok, hogy huszonhét éve egy fegyveres rendvédelmi szerv állományában teljesítek szolgálatot.
Akik régóta ismernek, azok tisztában vannak vele, hogy mindig is szerettem írni. Talán ki lehet jelenteni azt is, hogy világéletemben eléggé grafomán voltam. Mostanában viszont az írást egyfajta terápiaként tudom megfogalmazni, amikor leülök a laptop elé, akkor ki tudom írni azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek leginkább foglalkoztatnak. Így született meg az első regényem, amit magánkiadásban készítettem el. Titkon remélem, hogy sokan lesznek rá kíváncsiak, és ha nem is életük legjobb könyvét fogják elolvasni, néhány kellemes percet azért szerez nekik a történetem.
Mi áll az írói álneved hátterében? Mondanál erről nekünk valamit?
A Mike Smith írói álnév gyakorlatilag az eredeti nevem tükörfordítása. Amikor sok évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy írással is szeretnék foglalkozni, akkor úgy döntöttem, hogy egy angol nevet választok magamnak, de azzal, hogy végül az eredeti nevemet fordítottam le szerzői álnévre, mégis sikerült megtartanom az identitásomat. Ráadásul, ha egyszer egészen véletlenül befutott író leszek, akkor nemzetközi téren sem lesz probléma, az írói nevem könnyen megjegyezhető angol nyelvterületen is.
Milyen műfajú könyveket írsz?
Első könyves szerző vagyok, a „Savage -A nő bajjal jár…” című regényem leginkább egy stílusfüggetlennek tekinthető, de összességében mégis bűnügyi jellegű történet.
Van-e valamilyen hobbid?
Viszonylag kevés szabadidővel rendelkezem, de amikor éppen nem dolgozok, akkor szívesen járok sporteseményekre, leginkább a Vasas női kézilabda csapatának és férfi labdarúgó csapatának mérkőzéseit látogatom, illetve a Vasasblog című szurkolói Facebook-oldalon írok beharangozókat és értékeléseket. Ha tehetem, akkor szívesen utazgatok, akár különösebb cél nélkül is, és nem mondom ugyan, hogy egy mesterszakács vagyok, de egész jól elboldogulok a konyhában is.
Mikor jelent meg az első könyved? Mi a címe? Mondj el róla pár gondolatot!
Az első, és eddigi egyetlen könyvem idén augusztusban jelent meg, teljesen magánkiadásban. A címe, amint azt egy korábbi kérdésre már elmondtam, „Savage – A nő bajjal jár…”. A főhőse Malcolm Savage, a negyvenöt éves, szabadszájú és nagypofájú magánnyomozó, akinek a karaktere kissé talán abszurd, de ettől még szerethető a figura. A férfi magát rendkívül professzionálisnak tartja, de kétségtelenül vannak hiányosságai.
A könyv a magánnyomozó utolsó ügyének történetét mutatja be. A sztori egészen pontosan egy hosszú nap eseményeit meséli el, melynek elején a mit sem sejtő Savage életébe betoppan egy nő, aki munkát kínál neki. Ezzel kezdetét veszi egy őrült rohanás abból a célból, hogy a Stella French nevű megbízó édesapját kiszabadítsák az emberrablók kezei közül.
A főhősben az a gyanú támad, hogy a nő talán is nem az, akinek mondja magát, ettől függetlenül elvállalja az ügyet, és elhatározza, hogy ha kell, akkor élete kockáztatásával is megmenti a Frank French nevű vállalkozót, aki a jelek szerint olyan információ birtokába juthatott, amivel befolyásos emberek köreit zavarta meg.
A túszmentési akcióban Savage segítségére siet a Jimmy Logan nevű alvilági figura, egy Nancy Daniels nevű rendőrnő, és néhány igen furcsa alak, de a magánnyomozónak rá kell ébrednie, hogy körülötte szinte senki nem az, akinek látszik, a rosszfiúk pedig annyian vannak, mint égen a csillag.
Az események pörögnek, a fegyverek dörögnek, a főhősök rohannak, Savage folyamatosan osztja az észt, mindeközben pedig szól a zene, és az esetenként szókimondó és korhatáros szöveggel megírt történet végén talán mindenre fény derül. Vagy mégsem? …
Mi teszi számodra az írást örömtelivé?
Azt hiszem, hogy alapvetően maga az írás okoz számomra örömet. Az, ahogy szinte a semmiből megírok egy olyan történetet, amivel egyszer talán másoknak is örömet szerezhetek, vagy éppen gondolatokat ébreszthetek az olvasókban. Ezzel együtt azért be kell vallanom, hogy az olvasói visszajelzések is érdekelnek, kíváncsian várom, hogy mit gondolnak a könyvemről, a stílusomról azok, akik megismerték a történetet.
Mennyire merítesz a valóságból?
Mivel benne élek, a valóság, az engem körülvevő világ és emberek, illetve azok az események, melyek akár velem, akár a környezetemben történtek meg, mindenképpen hatással vannak rám. Amint arra utaltam, Savage történetének elmesélését egyfajta terápiás írásnak tekintem, hiszen a sztoriban ki tudom írni mindazokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek manapság leginkább foglalkoztatnak; ebből egyenesen következik, hogy a főhős talán egy kicsit én magam vagyok, tehát ebből a szempontból is van köze a könyvnek a valósághoz. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy most remegő térddel gondolok arra, mindezek tudatában vajon mit gondolnak majd azok az ismerőseim, akik veszik a bátorságot és elolvassák a sztorit…
Mi lesz a következő könyved? Megtudhatunk róla valamit?
Talán nem árulok el vele nagy titkot, ha röviden csak annyit mondok, Savage története folytatódik.
Mennyire fontos neked, hogy a történet vége happy end legyen?
Egyáltalán nem fontos. Korábban gondolkodtam azon, hogy kellene írni egy olyan könyvet, melyben minden olyan szereplő meghal, akiről azt lehet gondolni, hogy a történet főhőse lesz. Egy ilyen történetből viszont a happy end minden szempontból hiányozna, azt viszont nem szeretném, hogy a könyvem az olvasók számára „depi end” legyen. Ezért úgy vagyok vele, hogy ne legyen teljesen vidám és pozitív a történet vége, hanem inkább úgy zárjam le a cselekményt, hogy fenntartsam az olvasó érdeklődését, és elérjem, hogy várja a folytatást.
Számodra mi a legnehezebb dolog az írással és a könyv megjelenésével kapcsolatban?
Kevés időm van arra, hogy írjak, és mivel néha pihenni is szeretnék éjszaka, ez az írás rovására megy. A megjelenés kapcsán a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a teljes mértékben önerőből, magánkiadásban készült könyvet minél több emberhez eljuttassam, megtaláljam annak a módját, hogy a potenciális olvasókat elérjem, érdeklődésüket felkeltsem. Talán szokatlan dolog, de a könyvem nem elérhető könyvesboltokban és webshopokban, a Facebook szerzői oldalamon (https://www.facebook.com/Kovacs.Mihaly.szerzoi.oldala) kereszetül lehet megrendelni, illetve a colonelsmith72@gmail.com e-mail cím útján. Egy első könyves szerzőtől talán szokatlan dolog, de be akarom bizonyítani magamnak, hogy így is elérem az olvasókat, és a nappalink sarkában felhalmozott könyvkupacot meg tudom szüntetni.
Milyen a kapcsolatod az olvasóiddal?
Keresem a kapcsolatot az olvasókkal, a szerzői Facebook-oldalamon rendszeresen posztolok aktuális híreket, és olvasói visszajelzéseket is megjelenítek. Ha minden jól megy, októberben néhány barátom író-olvasó találkozót szervez, amit rettenetesen várok, ezzel együtt egy kicsit parázok is, mert ilyenben még nem volt részem. Legalábbis íróként…
Mit üzensz az írótársaidnak és az olvasóknak?
Hm… furcsa, még szokom a dolgot, hogy írónak tarthatom magam, de mégis az vagyok, hisz megjelent a saját könyvem. Az írótársaknak azt üzenem, hogy ne adják fel az álmaikat, írjanak tovább, alkossanak olyan történeteket, melyekkel örömet okozhatnak az olvasóknak. Akiknek azt üzenem, hogy továbbra is keressék azokat a könyveket, melyek kellemes időtöltést szereznek nekik. Hiszem, hogy olvasni jó és olvasni menő, még akkor is, ha manapság a legtöbb ember az okostelefonját vagy a tabletjét használja. De egy könyvet kézbe venni, belelapozni, érezni az illatát számomra még mindig egy olyan dolog, amit egy elektronikai kütyü nem pótolhat. Talán nem vagyok ezzel egyedül, ezért mindenkit arra biztatok, hogy olvasson bátran igazi könyveket.
Szia! Örömmel olvastam a bemutatkozásod! Ha az író-olvasó találkozóról posztolnál nekünk valami konkrétot, az is szuper volna! 🙂
Köszönöm az interjút! 🙂