Interjú egy íróval: Robin O’Wrightly

Az első szerzői nevem – nem tartom álnévnek, mivel nem álcáz engem, inkább kiemel – egy angolszász, uniszex név. A Robin O’Wrightly név ami azért született, mert a 2000-2010-es évek között a magyar nevű női szerzőket kevésbé vették komolyan, mint a többieket. Szerettem volna, ha el tudnak vonatkoztatni attól, mi van vagy nincs a lábam közt, illetve sokkal széleskörűbb nézőpontból, akár nemzetközi vonalon is függetlenül írhattam, írhatok fikciós irodalmat. (Oké, ezt mindenki fickósnak olvasta. Ugye? 😀 ) Mindenképpen olyan nevet akartam választani, ami még nincs, és előrevetítve nem is lesz több. A Robin egy régi énekesi művésznevem volt, amihez csatlakozott egy O’, mert szeretem az íreket és az ír-ókat; a Wrightly pedig a write + rightly szavak, azaz „igazat szépen, helyesen írni” játékos összetétele. Azóta bebizonyosodott, hogy bár bonyolult – „Mi? Robin kiacsuda?” kérdeznek vissza, így mindjárt jobban rögzül -, de simán elkülönül az azóta aktivált szerzői neveimtől. Szabó Borkaként – ami a grafikai világban felvett művésznevem – szakmai témájú, modern stílusú szakirodalmat; Váczy Virágként – lánykori nevem egy része a kettő összetétele, hogy tovább vigyem apám örökségét, aki polihisztor volt, így írt is – verseket és meséket; Mia Francesként – ennek kiejtését az olvasóra bízom, mindenhogy geg lesz – pedig a bizarr, beteg és bőven 18 karikás olvasmányaimat tukmálnám rá azokra, akik megérdemlik. 😀

A kérdés inkább, hogy milyet NEM. …Merthogy már van horrornovellám, de meseválogatás is készül. Szóval bármilyet. Tényleg.

Nincs. A munkám is a hobbim. Na jó, néha rákattanok egy-egy filmsorozatra, vagy impulzusolvasást tartok.

2015-ben jelent meg az Erelem (eszetlen szerelem) című abszurd humorú romantikus paródiám. Igazi lektűr, a régi Romana-jellegű regények kifigurázása, benne egy elég speckó, saját stílussal, amit narrációs szatírának neveztem el. Valamikor 2010-ben, talán áprilisban írtam a regényt, nem tudom, de kereken húsz napig tartott megírni. Öt évvel később egy barátnőm kezdte rágni a fülemet, hogy adjam ki, mert olvasni szeretné könyvben, így ez indította be a dolgot.

Szinte mindig, de minden esetben máshogy. Van regény, ami rémálomból született, van, aminek az édesapám által kreált világfelépítés az alapja, megint másnak egy bizarr családi história adott teret, a sokadik pedig abból született, hogy flehúztam magam A szürke ötven árnyalatának sikerén… Általában szeretem a nagyon komoly dolgokat lecsupaszítva, akár groteszk módon fejreállítva megmutatni, kiforgatni a zsebeit, ezáltal meglátszik, milyenek ezek a dolgok valójában.

Most jelenik meg – 2022. november 1-jén hivatalosan – a Talentum House kiadó gondozásában az Egy igen-zet története 8Emlékkönny 1920-2020) című történelmi romantikus családregényem. Ez az a fentebb említett bizarr családi história, ami közel negyven év hazugsága után, 2015. november 1-jén sokkoló igazsággá vált. Gyakorlatilag száz éve történt, a trianoni szerződés árnyékában, amikor a dédnagyanyám találkozott a dédnagyapámmal, és a valóság sokkal durvább volt, mint ahogy én gyerekkorom óta tudtam. Ezt írtam meg egy regényben, majd az eltelt hét év alatt nagyon nehezen és kalandos utat bejárva, idén végre papírnyomásban is olvashatja a nagyérdemű. A hírét itt az Írók és Olvasók oldalon is megosztom.

Amikor írok egy könyvet, vagy éppen jobban foglalkozom vele, akkor az aktuális szereplői állnak hozzám a legközelebb. Persze vannak olyan karakterek, akikre – ha épp eszembe jutnak – mindig mosolyogva gondolok. Bár a fejemben laknak, még a régen valóban élt, de saját perszonalitással felturbózott egyedek is valóságosak, hús-vér emberek, én ismerem őket. Itt járnak közöttünk, talán nem ugyanaz pontosan a történetük, ahogy megírtam, de léteznek. Csak a megfelelő szemmel kell nézni a világot.

Az első regényben ki is figuráztam, amikor a szereplők átvették a vezetést és felborították a cselekményt. (Ez később az egész trilógiára kihat, mivel az Erelem egy háromrészes sorozattá nőtte ki magát az évek során.) Egyébként annyira nem szeretem, amikor nekiállnak partizánkodni. Hát ki itt a főnök, kérem szépen?! …Ők. (Nem. Csak viccelek. 😀 De érdekes egyébként megvizsgálni, mennyi teret adhatunk a spontaneitásnak egy történetben. Ez függhet a témától, a zsánertől és akár a szereplők személyiségétől is. 🙂

Elég sok történet van meg részben, és még több az ötlet. Most épp egy novellán dolgozom, az Emlékkönny mellé – már van kettő másik, tehát ezt harmadiknak majd -, de természetesen jövőre egy nagyobb szabású projekttel készülök, aminek a beharangozója 2023. januárban várható, addig legyen meglepetés. 😉

Zsánere válogatja. Az olvasók szeretik a megnyugtató lezárást, ez a lényeg, de ez nem feltétlen happy, ahogy sajnos az élet sem az. Ennek ellenére a könyveim zöme boldog véget kapott. Ha már a valóság olyan, amilyen, a mesék ne legyenek igazak?

Az időbeosztás – azt szoktam mondani: klón kéne, meg egy marketingszakember, aki tudja, mit akarok, akkor is, ha én épp nem. 😀 Tele vgyok ötletekkel, pörgök, elég határozott elképzeléseim vannak – ezt nehéz követni. Aztán a pénz – abból sosincs elég, így marketingszakembert sem tudok megfizetni. Minden mást meg tudok oldani. 😀

Egyszer felébredtem egy reggel azzal, hogy még másfél óráig valami transzállapotban voltam, és a fejemben betűről betűre megszületett egy regénynek a lezárása (az eleje megvolt). Már csak le kellett írnom.

Karinthy és Örkény holtversenyben. Utánuk Rejtő és Kosztolányi, meg Mikszáth… és még sokan. Ők így egymás után.

Téma-, ötlet- és módszerváltás, információgyűjtögetés, a blokk lélektani feloldása, de ha az kell, akkor alvás. Ha ezek után sincs meg a flow, akkor más oka van. Nagy stresszben, sok munka közben nem tudok írni, mert nincs egy olyan intervallum, amikor be tudok ebbe a folyamba simulni.

Mivel már a fél pályafutásomat ebben a szférában töltöm, elmondhatom, hogy elég sok mindent láttam. Jót is, rosszat is – és korántsem mindent. Elég bizakodó vagyok – egyesek szerint naiv vagy hurráoptimista – azzal kapcsolatban, hogy létezik a magyar irodalmi életben az összefogás. Lámpással kell keresni nappal, az igaz – de létezik, én megélem és élvezem a gyümölcsét nap mint nap. Az biztos, hogy még csak nem is a pénz a legnagyobb kérdés ebben a szférában, bár az is, ami a nyomdai és a terjesztési költségeket illeti, de a kapcsolatok nagyon sokat számítanak.

Azokkal, akik engem olvasnak, és vissza is jeleznek, azokkal jó. Sok bátorítást, támogatást kapok tőlük.

Igazából nem sokban, mert utána, pár évig egyedül próbáltam meg a reklámgrafika terén szerzett ismereteimmel olvasókat gyűjteni. Mondanom sem kell, egyedül az ember semmire nem megy ebben a szférában. Idővel én is találtam szerzőtársakat, kiadót, lehetőségeket, és egyszer csak azt vettem észre: én tényleg író lettem.

Azt szoktam mondani, ha nincs pénzed, legyen kitartásod, mert az konvertibilis valuta. 🙂