Kevereschán András: Felhőisten

Felhőisten

Szereplők:

GABRIELLA, Cloudiuszt felnevelő asszony.
CLOUDIUSZ, a felhőisten ember testbe született avatárja.
AMARILLA, hercegnő.
SZÜSZYPALD, kancellár
VENORIUSZ, a királyi udvar bérgyilkosa
KIRÁLY
TOLVAJ
UDVARONC
PALOTAŐR

Első felvonás

1. Szín

Gabriella háza a magasparton.

GABRIELLA

Ó, Cloudiusz miért hagytad el e házat? Tán nem voltam jó anya?
Én ostoba bolond. Azt hittem áldás voltál, angyali.
Kit a küszöbön hagytak árván,
mosolyogtam báván, míg a sors száját tátván,
fintorgott.
Engem, kinek méhe kiszáradt, majd az Istenek kegye eláraszt?
Vágyaid vakká tettek, te hiszékeny bolond!
Az sem tűnt fel, a csecsemő szalad a harmadik napon?
Hogy nem tejre vágyik teste, hanem kölesre?
Nevet sem adsz neki, hisz elmondja magától,
Cloudiusz a nevem, ezt még apámtól
kaptam.
Oly gyorsan nő, akár csak a gomolygó felhő.
Igen, az a gyülekező sötétség a tenger felett, követte
mikor elindult kalandvágyból, kacagva, nevetve.
Szívembe mar a kétely, hogy csupán csekély ésszel
mértem fel a bajt, mely most Elevria felé tart.
Bűnös lelkem most nem lehet tétlen,
indulok, hogy még éppen
időben hírt adjak, hogy ami setét betemet,
arról csak is Cloudiusz tehet. (El.)

 

2. Szín

A sötétségbe borult Elevria utcáján Cloudiusz a palota felé sétál.

TOLVAJ
No lám, idekint a homályban ki ily botor,
s milyen kegyetlen a sors, hogy épp erre sodor.

CLOUDIUSZ
Cloudiusz a nevem. S, talán az lesz a végzetem,
hogy becses hátsó felem Elevria trónjára tegyem.

TOLVAJ
Ide a pénzzel, ha számít koszos életed.
Vagy a trón helyett a koporsód legyen végzeted?
(Előhúzza tőrét.)

CLOUDIUSZ
Magam sem vágyom a bajt, ember!
De ha így bánsz érzékeny lelkemmel,
akkor Elevria felett az égbolt
olyan lesz, mint még nem volt.
Lehet oly tiszta, mint régen,
ne kényszeríts, hisz én nem
akarok ártani.

TOLVAJ
Bolond vagy, látom már.
Add át erszényed, vagy téged vár
a halál!
(A tolvaj szúr, Cloudiusz szeme felvillan, és villám sújtja halálra az életére törőt.)

CLOUDIUSZ
Jaj, hát kellet, hogy lelkem fentre
sötét árnyékát rémisztőn megfesse?
(Az egymásba kapaszkodó szürke fellegek áthatolhatatlan fátylat képeznek félhomályba taszítva egész Elevriát)

 

3. Szín

A palota tanácskozóterme.

KIRÁLY
Mi folyik királyságomban, Szüszypald?
Sötétbe borult a nappal, mily ármány ez, kérdem?
Tán én vétkezem, hogy még nem
virradt?

SZÜSZYPALD
Hívattam a bölcseket, s érkezett
megnyugtató felelet, hogy létezett,
a történelemben, hogy a Nap nappal
elfogyott.

KIRÁLY
És a feljegyzések, miről regélnek?
Meddig fészkel, ez a kéretlen éjjel,
királyságomban?

SZÜSZYPALD
Ha jól tudom, pillanatok műve,
volt csupán, míg a Nap eltűrte,
hogy elnyelje egy démon, kinek neve
Markoláb.

KIRÁLY
De hisz ez már a második este,
hogy reggel hiába kereste
bárki a Napnak sugarát.
Szüszypald, az Isten verje meg,
maga a kancellár, hát mentse meg,
a várost!
(Nyílik az ajtó, a palotaőr egy asszonyt vezet be.)

PALOTAŐR
Királyom, kérem, bocsássa meg nékem
a zavarást.
Ez az asszony állítja, tudja, mi a nyitja
Elevria sötétjének.

KIRÁLY
Jer közelebb, és meséld el szépen,
hogy mégis mitől vagyunk fényben
így megszorulva.

GABRIELLA
Isten lássa lelkem, egyetlen bűnöm nékem,
hogy vágytam egy fiút.
Ahogy cseperedett, és mindent megevett,
úgy duzzadt a pamacs az égen, s kísérte szépen,
mindenüvé.
Egyik reggel a fiú felkerekedett,
és lám sötét felleg ül Elevria felett.
Bűnös, megvezetett lelkem,
feloldozást kutat, ezért megmutatom az utat,
mely elvezet Cloudiuszig.
Sebhelyének nincsen párja, sem annak akadálya,
hogy elmeséljem.

KIRÁLY
Jóvá teszed bűnöd, s nem kell tovább tűrnöd,
hogy a bűntudat mardos, jó asszony.
Mondd hát gyorsan, vajon honnan
ismerszik meg e démon.

GABRIELLA
Ménkű jel ül homlokán.
(Gabriella sírva fakad, Szüszypald el.)

 

4. Szín

Szüszypald dolgozó szobája.

SZÜSZYPALD
Ló halálában fuss, hogy gyorsan odajuss!
Venoriusznak üzenem,
hogy mai nap a türelem
nincsem ma én velem.
Azonnal kéretem!

UDVARONC

Drága jó kancellárom

fogom magam, s végig járom

akár az egész palotát,

míg meg nem lelem a nyomát. (El.)

VENORIUSZ

Szaporáztam léptem, s szolgálatra készen

itt vagyok. (Be.)

SZÜSZYPALD

Derék hű szolgám,

a korona nevében, s nem dühöm hevében,

halálát akarom a latornak, csillapítsa karódnak

étvágyát átdöfött szíve.

VENORIUSZ

Nagy uram, hisz tudod, hogy számomra óhajod,

parancs.

SZÜSZYPALD

Keresd

kinek homlokán villám forma billog,

megjelölték őt, szinte serceg, villog.

Kegyelemre sose gondolj,

menj véreb, prédát hajszolj!

VENORIUSZ

Tekintse bevégzettnek feladatom,

hisz önhöz köt a fogadalom:

szolgálatom örök harc, elfogadhatatlan a kudarc. (El.)

 

5. Szín

 

A palota kerengője, belső rózsakerttel.

 

(Cloudiusz halk női sírást hall, és elindul a hang irányába.)

CLOUDIUSZ

Elnézést, hogy meglepem, de oly kíváncsi a természetem.

Ismerem, midőn

zúgó záporban hullanak alá a bánat cseppjei.

Talán tart valamitől, vagy veszély fenyegeti?

AMARILLA

A rózsa… nézze milyen kókadt!

Nem látja a felhőtől a Holdat,

se a Napot.

CLOUDIUSZ

És ily parány ok elég,

hogy szívét elérje a keserűség?

AMARILLA

A rózsának a fény az élet,

nem látja köröttünk a sötétséget?

CLOUDIUSZ

De látom, s látlak téged.

Szíved melege szinte éget.

(A komor fénygát átszakad az egekben, de csupán egy helyen. Lágy fényével megvilágítja a kerengő közepén a rózsát.)

AMARILLA

Nem káprázik a szemem,

látja ön is, vagy csupán képzelem?

CLOUDIUSZ

A fényre gondol? Látom én is.

De az öröme nekem kedvesebb,

s a szívem egyre hevesebb

ütemben ver.

AMARILLA

Most látom

szürke szeme oly tiszta,

a fényt oly mohón issza.

CLOUDIUSZ

Haragba száműzték énem,

teljes sötétben kellett élnem.

De most, hogy megtudtam,

mit hordoz a fény,

többé nem lehetek szökevény.

AMARILLA

Miért bujdosott, és mi az, ami feloldja?

CLOUDIUSZ

Még csak nem is sejti, nem is gondolja?

Az ön képét hozta meg a fénysugár,

beröppent szemembe, mint a tűzmadár,

s heve a szívemig hatolt.

AMARILLA

Tudja, szívemről lágyan törte fel a pecsétet,

mert soha még nem hallottam ilyen szépet.

(Cloudiusz megcsókolja Amarillát, és a felhők kezdenek felszakadozni a város felett. Ekkor hirtelen egy nyílvessző járja át Cloudiusz vállát.)

VENORIUSZ

Meg vagy te démoni lator,

A következő a szívedig hatol.(Lő.)

(Amarilla a nyílvessző útjába áll, ami mellkason találja. Cloudiusz karjaiba zuhan. Koromfekete felhők kulcsolódnak össze odafenn, teljesen kiszorítva a napfényt a városból.)

CLOUDIUSZ

Én lator?

Te vagy, ki egy istennel dacol!

A harag ideje eljött,

belül kitöltött

mindent.

(Amarilla lágyan megszorítja Cloudiusz kezét.)

AMARILLA

Minden sötét, hol van az a kép?

A tűzmadár, melyről oly szépet regélt.

(Cloudiusz térdre zuhan, miközben karjaiban tartja Amarillát.)

CLOUDIUSZ

Szívemben őrzöm. Még nem

adtam át a tébolynak énem.

Kívánjon bármit, megteszem.

Villámokat szórok esztelen.

Bosszúm elér bárkit,

a végsőkig nem tágít.

Sistergő halált osztok,

amíg térdre nem omlok,

fájdalmam terhétől.

AMARILLA

Azt mondta bármit?

Hallja szívem mire vágyik:

Oszladozz kedvesem,

nem a harag való én nekem.

Te és én cseppekben vagyunk,

így is összeolvadhatunk.

Repíts fel magaddal a fellegek közé.

 

(A sötétség végleg eloszlik Elevria felett, Cloudiusz és Amarilla teste eltűnik a kertből.)