Borbíró Klára – Oort túra

Oort túra

‒ Látod, vészmadár, mégiscsak elértük! ‒ Kevin barátságosan hátba veregette Ábelt, aki idegesen felmordult:
‒ Még át kell jutnunk rajta.
‒ Egy ilyen kisméretű szonda könnyedén átsiklik az üstökösmagok között – legyintett Kevin.
‒ Hogy lehettek ilyen magabiztosak, amikor ismeretlen terepen járunk? ‒ Az irányítóteremben lévők mind hitték, hogy a kis szonda, amit figyelnek, sikeresen átjut a Naprendszert határoló Oort felhő szétszórtan elhelyezkedő üstökösmagjai között, de Ábelt rossz érzések gyötörték.
‒ Úgy mondod, mintha nem lennél tisztában a felhő szerkezetével ‒ intette le Kevin.
Ábel megcsóválta a fejét.
‒ Sosem vezet jóra az önhittség.
Kevin elnevette magát.
‒ Kivéve, ha rólad van szó.
‒ Rólam? ‒ Ábel őszintén megdöbbent.
‒ Kijelentetted, hogy az általad tervezett szonda kettőezer-negyvenkilenc november kilencedikéig eléri a Naprendszer határát.
‒ Kettőezer-negyvenkilenc november kilencedike van.
Ábel visszafogottsága még inkább fűtötte Kevin lelkesedését.
‒ Erről beszélek, öregem! Nagyszerű szondát terveztél, amit a mi nagyszerű mérnökeink építettek meg, és most pontosan ott van, ahol lennie kell.
‒ Tíz perc az egység Oort felhőbe lépéséig ‒ hallatszott a hangosbemondóból.
‒ Az egy örökkévalóság! ‒ Kevin egyik lábáról a másikra állt. ‒ Nem bírom ki a várakozást.
Ábel az óriáskivetítőt leste, amelyen a szonda által küldött képanyag futott.
‒ Igazság szerint már odaért ‒ dünnyögte arra utalva, hogy sok időt vesz igénybe, míg az adás eléri a Földet.
‒ Igen, a szonda már tudja ‒ ölelte át kollégája vállát Kevin. Percekig bámulta Ábellel a kivetítőt, amíg csak türtőztetni tudta magát, aztán elengedte a barátját, és izzadt tenyerét a nadrágszárába törölte.
Ábel a szeme sarkából követte a mozdulatot, halványan elmosolyodott.
‒ Nehogy infarktust kapjál nekem!
‒ Úristen! Még több mint öt perc. Rendeljünk egy univerzumot –ajánlotta időhúzásul Kevin.
Az univerzum eredetileg tenger gyümölcse néven futott, de egy alkalommal az egyik szakács, egy átmulatott éjszakát követően összekeverte a hozzávalókat, és valami hihetetlen zagyvaságot sütött ki. Ábel csak ennyit mondott, mikor felnyitotta a pizzásdoboz tetejét: na, ezen is van minden vacak, akár az univerzumban. Azóta kivételes alkalmakra ezzel az ízesítéssel rendelik a pizzát.
‒ Egy falatot sem tudnék lenyelni ‒ mondta Ábel.
‒ Igazad van. Ünnepelni nem pizzával kell.
Kevin a konzolhoz hajolt, megnyomott rajta egy gombot, mielőtt a mikrofonba beszélt volna.
‒ Ivonne, kedves! Lehűltek már a pezsgők, ugye?
Ivonne hangjában is feszültség bujkált, miközben válaszolt:
‒ Nézzen a kivetítő bal oldala mellé!
Kevin feltekintett. A kivetítőtől nem messze, a dupla szárnyú bejárati ajtóban elegáns, középkorú asszony integetett feléjük. Kitárta az ajtó egyik szárnyát, látni engedve a folyosón várakozó szerviz asztalokat.
‒ Csak az ovációra várunk ‒ közölte Ivonne.
‒ Dicséretes ‒ mondta csalódottan Kevin. Ha mindent elrendeznek nélküle, valóban örökkévalóság lesz ez az öt perc.
Rövid hangjelzés után egy szőke, fiatal nő jelent meg Ábel képernyőjén, karján nagyobbacska csecsemőt tartott.
‒ Mi is nézzük a néphálón ‒ szólalt meg izgatottan. ‒ Látványos a közvetítés, de ha hallanád, hogy mennyi sületlenséget hord össze a két műsorvezető!
‒ Szervusz, Lili! ‒ hajolt közelebb Ábelhez Kevin.
‒ Kevin! Hogy van Peggy?
‒ Nagyszerűen. A héten átjöhetnétek egy privát ünneplésre. Mármint ti ketten. Ábelt csak akkor hozhatod magaddal, ha hajlandó lesz elmosolyodni.
Lili Kevinre nevetett, aztán a férje felé fordult.
‒ Jó, hogy hívtál ‒ mondta Ábel. ‒ Ez a pasi a fejemen táncol.
A kislány, meghallva apja hangját, abbahagyta az ujjacskái nézegetését és kinyúlt a férfi felé.
‒ Jó reggelt, csillagom! Ma még meg sem öleltelek ‒ mosolygott Ábel a csöppségre. A kislány mindkét kezét kinyújtotta, egész teste a videfon felé dőlt, de Lili szilárdan tartotta. Ábel újra a nejéhez beszélt: ‒ Miért nem veszed le a hangot? Semmi szükséged a közvetítésre.
‒ Olyan szórakoztatóan ostobák. De nézd, milyen gyönyörű! Mindjárt odaér.
A szonda belépett az Oort felhő üstökösmagjai közé. Az apró egység ellenállás nélkül siklott a fagyott világban. A gyűrű belsejében akadt az útjába az első objektum. Az egész társaság visszafojtott lélegzettel leste, nem hallatszott más, csak a gépek lomha búgása. A szonda módosított a pályáján, hogy elkerülje az ütközést.
‒ Túl kicsi a szög. ‒ Kevin előrehajolt, a munkaállomása pultjának szélébe kapaszkodott, ujjbegyei elfehéredtek.
‒ Magához húzza az üstökösmag ‒ hallatszott máshonnan is.
Az űrjármű röppályája valóban az üstökösmag felé hajolt.
‒ Befogja a gravitációja ‒ szűrte a fogai között Kevin.
‒ Ilyen sebesség mellett, nem ‒ bizonygatta Ábel, mintha csak egy magasugrót figyelnének ugrás közben és annak az esélyeit latolgatnák.
‒ Ha mégis, akkor lesz egy szemünk az Oort felhőben ‒ mondta a Kevin balján álló nő. Kevin elhúzta a száját.
‒ Ezt nevezem pozitív gondolkodásnak.
A kis felfedező elszakította magát a hozzá képest gigászi, több kilométer átmérőjű üstökösmagtól még azelőtt, hogy megkezdte volna örökös táncát körülötte. Ahogy elhúzott mellette, Kevin fellélegzett. Magabiztos képpel fordult Ábelhez.
‒ A végén átragad rám a pesszimizmusod.
Ebben a pillanatban megremegett a kép.
‒ Mintha megakadt volna a szonda ‒ vonta össze a szemöldökét Ábel.
‒ Ugyan, miben akadhatott volna el? Ez csupán zavar az információáradatban.
‒ Szóval ti is láttátok? Nem a népháló hibája? ‒ kérdezte Lili ijedten.
‒ Ne izgulj, Lili! Minden rendben. ‒ Ábel annyi erőt próbált belesűríteni a hangjába, amennyit csak képes volt.
‒ De ha igazad volt, akkor… ‒ A nő elhallgatott.
‒ Miről beszél? ‒ kérdezte Kevin.
‒ Csak egy elméletről. És ha igaz, az sem változtat semmin.
‒ Az mindent megváltoztat. ‒ Az asszony szemében rémület ült.
A szonda átszáguldott az Oort felhőn. A bázison összegyűlt tömeg felujjongott. Kitárult a kétszárnyú ajtó, hogy a hoszteszek felszolgálhassák a pezsgőt.
A teremben plafonig ért a jókedv. Az egymás mellett állók összeölelkeztek, a távolabb lévők poharat emeltek egymásra. Kevin megveregette Ábel hátát, aki tétován elmosolyodott. Egy pelyhedző bajszú hosztesz poharat nyomott mindkettőjük kezébe, Kevin átölelte a fiatalember vállát, együtt fordultak a Kevin balján álló mérnöknő felé.
Ábel a családját nézte. Lili óvón szorította a megszeppent gyereket.
‒ Nem változtat semmin. Szeretlek! ‒ mondta Ábel.
‒ Nézzék a kivetítőt! ‒ szállt át egy tanácstalan hang a termen. Mindenki felkapta a fejét. Az egység által küldött videó tovább pergett.
‒ Mi az a derengés? ‒ kérdezte valaki.
‒ A Nap ‒ felelte Ábel.
Kevin, akárcsak a legtöbb jelenlévő, megdöbbent.
‒ Az meg hogy lehet? ‒ kérdezte.
‒ Emlékszel, amikor eltérést mértünk az Oort felhő alakjában?
‒ A gyűrű alakját a Nap és a naprendszeren túli anyag együttes tömegének a gravitációja szabja meg. Joggal következtettünk arra, hogy a Naprendszer elnyújtott gömb formájú. Ezzel szemben azt találtuk, hogy csonkított ikozaéder alakja van.
‒ Ikoza? ‒ szólt közbe Lili.
‒ Leginkább egy focilabdához tudnám hasonlítani. Erősen emlékeztet a gömbre, de különálló egységekre, lapokra bontható ‒ magyarázta Ábel.
Lili bólintott.
‒ Ezt már hallottam, de még most sem tudom elhinni. ‒ Esdeklőn nézett a férjére, hangja remegett.
Minden szem Ábelre szegeződött. A férfi olyan könnyedséggel beszélt, mintha középiskolásoknak magyarázná az óra anyagát, de tekintete féltőn ölelte körbe feleségét és kislányukat.
‒ Modelleztem, hogy milyen feltételek mellett éri el a mért formát a felhő. A modelljeimben a kozmosz egyre kisebb és kisebb lett, amíg el nem érte a naprendszer méretét.
‒ Az általunk bevezetett periodikus változó megszüntette az ellentmondást.
‒ Akárcsak Einstein kozmológiai állandója, amivel elérte, hogy az univerzum mozdulatlannak mutassa magát ‒ mondta Ábel.
Kevin megrázta a fejét, mintha a fülébe ment vizet akarná kirázni belőle.
‒ Hogy jön ide Einstein tévedése? ‒ kérdezte.
‒ Mit kapsz, ha kivezeted a változónkat az egyenletekből? ‒ szegezte neki a kérdést Ábel.
‒ Azt, hogy az univerzum az Oort felhőben végződik. De ez marhaság ‒ válaszolta kicsit hangosabban a kelleténél.
Az értetlen csendben mindenki tisztán hallotta a Kevin oldalán álló hosztesz kérdését:
‒ Mi a helyzet a világegyetem többi részével?
‒ Szimuláció. ‒ Ábel már-már elnézést kérően nézett rá. – Színtiszta szimuláció.
‒ És a felénk áramló sugárzás? ‒ próbálkozott egy messzebb álló mérnök.
‒ Mérhetetlenül bonyolult technológia.
‒ Egyáltalán nem biztos, hogy az ott a Nap ‒ szólt egy kételkedő.
‒ Gabriel Smith, kérem! ‒ utasította a megfelelő embert a projektvezető.
Gabriel lázasan faggatta a komputerét. Kétségbeesetten a projektvezetőre nézett, majd újra a munkájába merült. Arca hol szürkére, hol vörösre színeződött.
‒ Az ott minden kétséget kizáróan a Nap ‒ közölte végül tekintetével a projektvezetőbe kapaszkodva. ‒ Az egység a kilépési ponttal ellentétes oldalon a naprendszerbe lépett vissza.
‒ Mit jelent az, hogy szimuláció? ‒ visította Ivonne Kevin hangszórójából.
‒ Azt jelenti, hogy szimulált világban élünk ‒ felelte Kevin a homlokát törölgetve. Teljesen leverte a víz, ahogy sikertelenül próbált fogást találni Ábel elméletén.
‒ Hogy nem is élünk ‒ tromfolt rá egy elsápadt férfi.
Lili és Ábel újra egymást nézték. Az asszony megcsókolta kislányuk homlokát, arcából nyugalom és magabiztosság áradt, amikor megszólalt:
‒ Az sem változtat semmin, Ábel. Szeretlek!