Hóangyal

Hóangyal - Írók és Olvasók

Hóangyal

– Hideg van! Megfázol! ─ zöld szeme próbált tekintélyt parancsolni, de úgy nem ment, hogy közben mosolygott. Nagy hó volt, sokan voltak kint, én csak anyut akartam. Segített megépíteni a hóembert, de nem vittünk ki répát, csak azért, hogy legyen orra.
─ Mutatok valami! ─ kiáltotta anya nevetve, és eldobta magát, a kitárt karjaival pedig mozogni kezdett a hóban.
─ Gyere te is! ─ nem kellett kétszer mondani. Amikor kész lett a mű, mindketten megcsodáltuk.
─ Anya! Összeér a két angyalnak a szárnya. ─ ámultam el rajta.
─ Ez azt jelenti kislányom, hogy bárhol is legyek, mindig vigyázni fogok rád.

Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]

Kapcsolódó cikkek

Joó László: Elhagyatott fészek

Na jó, most már elég! Végére járok ennek a dolognak. Épp be akartam csapni a kocsi ajtaját, ahonnan mégsem vettem ki a fegyvert, mikor meghallottam, hogy az emeleti ablakból beszédfoszlányok szűrődnek ki. A kocsiajtó csapódását a lábfejem akadályozta meg, ami immár másodjára kap fájdalmas ütést. De legalább a reflexeim rendben vannak! Hallgatózni kezdtem!

ROW: Emlékkönyv című regény – részlet

A csinos, ifjú lány a kút mellett találta az egyik francia katonát, aki a bakancsát kötözte ott éppen. Tetszettek neki is a faluba frissen érkező, idegen legények. Félt azért tőlük, persze, hiába tagadta – mert mondtak mindenfélét: ezek koszosak, erőszakosak, ördögfattyak. Pláne, ha franciák, mert azok még betegek is, mind! Az előítélet így furakodott be a szívükbe a falusi hírmondók által, bár Éva nem gondolta volna, hogy igaz lenne, hisz ez a példány itt igen jámbornak tűnt. Nem volt egy szent arcú szobor­teremtés, mint amilyeneket a templomban látott vasárnaponként, de nem is hasonlított a többi unalmas fiúra a Bükkségben, így ottléte felébresztette benne az érdeklődő nőt.

Ferencz Vicus: Desperatio

Fátyolos tekintetünk néha összekapaszkodott, a részvét, és sajnálat könnyei csillogtak a szemünkben. Aztán szinte szégyenkezve sütöttük le pillantásunkat, a tehetetlenség és kilátástalanság szele legyintette meg az arcunkat, és taszított minket szomorúságba.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük