Janteloven-gyilkosságok: Kirakós

Janteloven-gyilkosságok: Kirakós

Néha magam is megtévedek, vagyis előfordul, hogy éppen nem dolgozok, nem egy számomra izgalmas sporteseményen vagyok, nem családi körben punnyadok, nem írok, hanem egy olyan dolgot teszek, ami sokak számára egy teljesen normális elfoglaltság: olvasok. Igen, olvasok! A közelmúltban már elárultam, hogy egy hozzám hasonlóan elsőkönyves szerző alkotását vettem kézbe, vagyis toltam ki a monitorra, köszönhetően az írónőnek, aki egy csereprogram keretében megosztotta velem a szokványosnak egyáltalán nem mondható művét.

Ha valakinek esetleg nem lenne világos, a K.A. Varsson egy írói álnév, ugyanis a szerzőnek ezen az általa választott néven kívül talán nem sok köze van Skandináviához. Mindenesetre az egyértelmű, hogy rajong a skandináv krimikért, és talán a szabaduló szobák világa sem áll tőle távol. Az, hogy a puzzle játékok közel állnak-e a szívéhez, nem merném megtippelni, de ez nem is lényeges szempont a könyv értékelése kapcsán.

A Kirakós egy több országon átívelő sorozatgyilkosság felgöngyölítésének történetét bemutató krimi, ami egyedülálló abból a szempontból, hogy a bosszú hadjárata során tíz áldozatot kinyíró gyilkos valamennyi gyilkossági helyszínen hagy egy skandináv krimit, benne egy kóddal. A kezdetben sötétben tapogatózó három nyomozónak közvetíti az áldozatok haláltusáját, és mellé egy feladványt is küld nekik. A dán, finn és lett rendőrök kezdetben külön utakon járnak, aztán a történet előrehaladásával a szálak összeérnek, és minden kiderül.

Az interaktív jellegű feladványok számomra kemény diónak bizonyultak, ennek ellenére erőt vettem magamon, és nem görgettem le a függelékig, hogy megismerjem a megfejtéseket. Nem vagyok már az a kiskamasz, aki annak idején, amikor ismerkedni kezdett a keresztrejtvényekkel – szigorúan skandináv típusúakkal – gyakran lapozott a rejtvényújságok végére, hogy megnézze egy-egy ismeretlen sor megoldását. Szerencsémre az egyes feladványok megoldása nélkül is jól lehet haladni a történettel, amely még 1985-ben kezdődik, majd hirtelen 2005-ben találjuk magunkat, és indul a gyilkosságsorozat. Lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, de még nem találkoztam hasonló könyvvel, ezért ez az interaktivitás engem magával ragadott.

Kezdettől fogva egy élvezhető, amolyan filmszerű történetet kaptam, amit egyértelműen jónak találtam. Érdeklődéssel vártam, hogy a több helyszínen és több szálon kibontakozó bűnügyek vajon mikor és hogy fognak összekapcsolódni egymással. Nem unatkoztam egy percet sem, és folyamatosan kíváncsian vártam, hogy mi történik majd a főszereplőkkel, és mikor fogják majd lerántani a leplet az ismeretlen gyilkosról. A három nyomozóról egyre több információt kaptam, a karakterek teljesen különbözőek, bár azt nehezen tudnám eldönteni, hogy szerethetőek-e. Az áldozatokról eleinte nem sok minden derül ki, de a végére összeáll a kép. Kiderülnek a gyilkos motivációi, és talán nem árulok el titkot azzal, ha annyit elmondok, hogy a szívem mélyén nem tudtam sajnálni egyik hullát sem. Persze az elkövető iránt sem éreztem szimpátiát, mert hová jutna a világ, ha minden hozzá hasonló traumát átélő ember sorozatgyilkossá válna. Ettől persze a történet egy olyan problémára is ráirányítja a figyelmet, ami jelen van a mindennapokban, és amivel mindenképpen foglalkozni kell.

Összességében nekem tetszett a könyv, és mivel nem vagyok könyvkritikus, sem pontszámmal, sem százalékkal nem szeretném értékelni, annyit azonban egyértelműen kijelentek, hogy várom a folytatást. Mert a befejezést olvasva számomra egyértelmű, hogy valamikor érkezik a Kirakós 2. Nah, a könyvajánló örömére felpattintok egy dán sört, Jaden nyomozó talán fogyasztott már ilyet…