Karácsony éjjelén

Karácsony éjjelén

Karácsony este, amikor a gyerekekkel együtt díszítjük fel a karácsonyfát, megengedjük nekik, hogy sokáig fent maradjanak. Az idei karácsony sem kivétel ez alól, ám amikor eljön az idő, akkor bizony aludni kell menniük.

– Elég legyen mára, indulás a szobátokba, és alvás.
– De Anyúúúú. Meg akarjuk várni a mikulást, hogy lássuk, amikor megérkezik.
– Azt nem lehet.
– De miért nem? – kérdezi tőlem Danny az öt éves fiam.
– Azért, mert ha itt talál bárkit, akkor elmegy, és nem hagy itt ajándékot.
– De miért? – Jenny is affektál, mert nem érti, hogy miért nem lehet itt, amikor megérkezik a télapó.
– Mert ez a szabály. Aki ezt a szabályt megszegi, az nem kap ajándékot. Ez már úgy tűnik hat rájuk, mert durcásan elindulnak az emeletre, hogy végre nyugovóra térjenek.

Én is utánuk megyek, hogy meggyőződjek arról, hogy valóban ágyba bújnak, és nem megint valami játékot találnak ki, amivel elodázhatják az alvást. Jól sejtettem.
Amikor benyitok a szobába, Jenny éppen a saját ágyán számol. Kettő… Rá van borulva a takarójára, és sorolja a számokat. Három… Mindeközben Danny épp a másik ágy alá próbálna bemászni, ha nem lenne ott egy halom kacat, amiket rendrakás címszó alatt rendszeresen oda dobál be.
Mielőtt még Jenny a négyhez érne, felkapcsolom a lámpát és véget vetek a játszásnak. A fény hatására megdermednek, és ijedten néznek rám.
– Ebből elég legyen. – szólok rájuk erélyesen, hogy érezzék az utasítás súlyát. Irány az ágy. Lássam, hogy bebújtok a takaró alá.
– Jaj, Anya, miért kell mindig aludni?
– Dehogy kell mindig, csak éjszaka. Rémlik?
– Igen. – mondja Danny, miközben magára húzza a takaróját. Odalépek hozzá, és egy jóéjt puszit adok a homlokára, ahogy azt szereti. Megigazítom rajta a takarót, majd Jenny ágyához megyek, és az ő takaróját is eligazítom rajta, és persze ő is kap egy jóéjt puszit.
Amig az ajtó felé hátrálok, nézem őket, és már most átjár engem az öröm, amikor reggel meglátják a sok ajándékot. Mivel minden rendben van, kilépek a szobából, és behajtom az ajtót, de csak annyira, hogy kintről egy kis fény bevilágítson. Ha teljes sötétben alszanak, és véletlenül felébredek, akkor mindig sírás a vége.

Mire ismét leérek a nappaliba, Jack már ott ül a nagy fotelben, és a karácsonyfát nézi.
– Ugye milyen szép lett? – kérdezem tőle, mire ő felém fordul és mosolyogva válaszol.
– Igen. nagyon szép. Pont annyira, mint mindig.
– Kedves vagy. Jössz lefeküdni, vagy még maradnál?
– Azt hiszem egy kicsit nézem a tévét, aztán megyek én is.
– Jól van, de ne maradj sokáig.
– Rendben, megyek nemsokára.

Sam bemegy a hálószobába, és lefekszik aludni. Az álma kissé nyugtalan, és egy órával később ismét éberen fekszik az ágyban. Jack még nincs ott, így hát felkel, és lemegy megnézni, mert talán megint elaludt a tévé előtt.

Amikor lelép az utolsó lépcsőn is, a félhomály az, ami elsőre feltűnik neki. A tévé nincs bekapcsolva, és a karácsonyfa is csak épphogy világit. Szinte csak a tárgyak körvonalát lehet látni e gyenge fényben. Sam odalép a fotelhez, ahol Jack szundikál. Megfogja a vállát, és gyengéden megrázza, hogy ébredjen fel. De nem történik semmi. Ismét megrázza, ám most már egy kicsit erősebben. Ismét eredménytelenül.
Sam ránéz a faliórára, és azt látja, hogy fél egy van. Jack sosem szokott ilyen sokáig lent maradni, és főleg nem alszik el ilyenkor. Most vajon mi történhetett vele?
Ahogy körülnéz a nappaliban, egy furcsa szag üti meg az orrát. Különös. Gondolja Sam, miközben ismét odalép a fotelhez, és próbálja felébreszteni Jacket. Megint csak hiába rángatja meg, pedig már olyan erővel teszi ezt, hogy a saját válla is belesajdul. A furcsa szag egyre erősebb, és ezzel együtt a rossz érzése immár félelembe csap át. Ismét megragadja Jack vállát, immár két kézzel, és úgy megrángatja, hogy attól egy holt is felkelne, de nem így Jack.
Ismét ránéz a faliórára, és amit lát, attól a félelme még erősebben csavarja meg a bensőjét. Félkettő van. Pedig csak pár percnem tűnt. A szag, ami eddig furcsának tűnt, most már egyre kellemetlenebb, ami még tovább növeli a félelmét. Arra gondol, hogy tavaly ősszel, amikor a szomszéd kutyája eltűnt, és amit a saját verandájuk alatt találtak meg, három nappal később… Annak volt ilyen szaga. Amikor erre gondol, már a gyomra is egy csomóba áll össze, ami azt jelzi, hogy hányni fog.
A félelem egyre fokozódik benne, és továbbra is megpróbálja a férjét felrázni, mert ez az állapot nem normális.
– Jack, ébredj már fel! Nem hallod? – szinte már kiabál, de változás nincs. Addig cibálja, amig Jack lecsúszik a fotelből a szőnyegre, ám továbbra is eszméletlen, vagy jobb esetben csak alszik.
Sam már alig bír magával, a félelem átjárja minden porcikáját. Valójában nem talál rá magyarázatot, hogy miért vagy mitől fél, de érzi, hogy a pulzusa az egekben, és az adrenalin dolgozik benne. Mindjárt hányni fog.
Sam megfordul, hogy ne a férjét érje az áldás. A karácsonyfa mellett van a folyosó, ami a konyha felé vezet. Ha szerencséje van, eljut a konyháig, ha nem, akkor…
Amikor a folyosóba belép, a gyenge fényben meglát egy alakot, aki ott áll tőle alig néhány méterre. Ettől teljesen kiakad. Meg akarja kérdezni az alaktól, hogy ki ő, és mit akar itt, amikor ráborul a sötétség, és csak arra eszmél, hogy négykézláb térdel a szőnyegen, és okádik. Nem, ez nem hányás, ez most szinte kirobban belőle, és amit nem szív magába a szőnyeg, az szerte szét fröccsen.
Amikor már nem jön belőle semmi, és egy kicsit lenyugszik, felemeli a fejét, és…
Arra gondolt, hogy valamivel elrontotta a gyomrát, és ez okozza a látomást, az időkiesést, és a hányást, de most rá kell, hogy jöjjön, ez egészem más.
Amikor elnéz a konyha irányába, akkor már nem egy, hanem három alakot lát. Ám ennél többet is. Amelyik a legközelebb van hozzá… Keresi a szavakat, mert az ő szókincsében nincs olyan kifejezés, ami leírná azt, amit lát.
Egyszerű megfogalmazásban az ötlik fel benne, hogy amit lát, az egy zombi mikulás. A haja és a szakálla szürke, az arca, leginkább feketébe hajlik, és a ruhája…
Mint egy mikulás, aki zombi, a ruha rajta feketének látszik, ami egykor lehetett akár piros is.
Ahogy nézi, próbál rájönni, hogy ez egy látomás vagy valóban azt látja, ami itt áll előtte. Összeszedi a maradék erejét és megszólal.
– Kivagy te? Válasz helyett valami morgás szerű hangot hall. – Ki vagy te, és mit akarsz tőlünk? – teszi fel újra a kérdést, de választ most sem kap. Válasz helyett a jelenség tesz egy lépést felé, majd még egyet. A másik kettő pedig követi. Ahogy egyre közelebb érnek Samhez, egyre jobban kivehető válik számára, hogy ez nem látomás, ez egészen valóságosnak tűnik. Sam egyre jobban retteg, és hátrál a jelenség elől. Már a nappali szőnyegén araszol, de a látogatók nem tágítanak, egyre csak követik őt. Sam elveszíti a kapcsolatát a valósággal, és leborul a szőnyegre. A kezeit a fején összekulcsolja, és várja a véget. Ám az még nem jön. Ahogy így gubbaszt a karácsonyfa előtt, a lépteket továbbra is hallja, ahogy csoszognak befelé, megállíthatatlanul.
Aztán dulakodás hangjai ütik meg a fülét. Amikor felnéz, megdermed benne a vér. A három alak, akik, mint zombi télapók körbe állják a férjét, aki a szőnyegen fekszik. Az egyik fogja az egyik karját, egy másik a másikat, a harmadik pedig a lábait markolja. Sam el sem tudja képzelni, hogy mi készül, a félelem mellett, most a döbbenet is részévé válik. Csak nézi a jelenetet, és még most is abban bízik, hogy ez csak egy látomás. De nem az.
A három alak egyre jobban egyre nagyobb erővel rángatja a férje testét, aki mit sem tud arról, hogy mi folyik körülötte, hogy mi történik vele. A jelenet akár szürreálisnak is mondható lenne, ha nem látná Sam, hogy mi történik a szeme láttára.
A cibálás immár olyan erővel folyik, hogy aki a lábát fogja, egy erőteljes rántással letépi azt. A csonkból vér fröccsen mindenfelé, beborítva a karácsonyfát, ami a szeretet ünnepének a jelképe, ám most ez a jelkép egészem más értelmet nyer. A szörny lény eldobja a kezében maradt lábat, ami hangos csattanással a karácsonyfa alá repül, ezzel egy időben a másik lábat veszi kézbe, és folytatódik a küzdelem, az élettelennek látszó testtel. Jack nem reagál semmire, mintha maga is meghalt volna. Sam tehetetlenül nézi, ahogy a férjét a három vérmikulás darabokra szaggatja. Amikor végeznek vele, mindhárman Sam felé fordulnak, és mindegyik egy-egy végtagját markolja meg, majd az iménti jelent megismétlődik.
Sam a torka szakadtából ordít, és sír, hogy ne tegyék ezt vele, de a lények hajthatatlanok és nem kegyelmeznek. Sam érzi a fájdalmakat, érzi, ahogy a hús megszakad benne, és azt is érzi, mikor a csontok eltörnek.
– Anyúúúúúúú!
Ez Danny hangja. Úr isten, csak a gyerekeket ne bántsák. Sam vergődik, de már érzi, tudja, hogy nincs kiút.
– Anyúúúúúúúúú!!
Sam utolsó gondolata még az volt, hogy a gyerekek megmeneküljenek.
– Anyúúúúúúúúú!! Ez már egészen közelről hallatszik. Sajnálom Danny, de nem tudlak megmenteni. Ez volt az utolsó gondolata, amikor a szörnyek eltűnnek, és ő a szőnyegre esik.
Lassan nyitja ki a szemét, mert nem akarja látni a férje széttépett tetemét. A fotel üres. Vajon mi lett Jackel? Aztán a következő, ami feltűnik neki, hogy már világos van. Lassan körbe hordozza a tekintetét, mikor meglátja, hogy a karácsonyfa ledöntve, minden szanaszét hever a padlón és a szőnyegen. Ekkor hallja meg ismét a hangot, ám most egészen közelről.
– Anyu. Jól vagy? Sam a hang irányába néz, és meglátja a két kis arcot, akik rémülten néznek rá.
– Drágám, most már megnyugodhatsz, talán csak egy rossz álom volt az egész. Sam a hang irányába néz, és meglátja Jacket, aki ott áll a konyha felé vezető átjáróban, és ijedten néz rá.
– Igen, talán csak egy rossz álom volt. – mondja Sam, majd feláll a szőnyegről, és örömmel konstatálja, hogy tényleg csak egy rossz álom volt az egész.