Karácsonykor mindenki megőrül?

Karácsonykor mindenki megőrül?

Végre kitört a téli szünet! Alig vártam, hogy ledobjam a táskám a sarokba az összes tankönyvvel, és tuti, majd csak január másodikán fogok egyáltalán ránézni. Filmeket, zenét, forró csokit akarok és pletyózni a csajokkal. És mindenki hagyjon békén! Ki is írom a szobám ajtajára, hogy belépni tilos!

Na, az első, aki letojta a feliratom, az a jó anyám. Kopogás nélkül, nagy lendülettel rontott be, éppen akkor, mikor Luca barátnőmnek azt ecseteltem, hogy a gimi legjobb pasija hogy nézett rám…
– Képzeld, drágám, mégis kaptam szabit! Így ebben a pár napban teljesen elkészülünk karácsonyra! Holnap már a sütést és a díszítést is kezdjük! Ugye, milyen jó?!
Ugye… nagyon… persze… nem elkészülünk, hanem kikészülök! Választ nem várt, meg jobb is, hogy nem látta, milyen pofát vágtam… Na, ennyit a filmnézésről, pihenésről… mert nem tudom, nálatok hogy van, de nálunk karácsonykor mindenki megőrül! Anyám főleg… nekünk annyi!

Másnap reggel hajnali tíz órakor – értitek, hajnali! – teljes harci, vagyis takarító díszben tört rám! Azt sem tudtam, hol vagyok, sőt azt sem, melyik évszázadban! De nem járt jobban szegény bátyám és öcsém sem, ők is félkótyagosan támolyogtak a folyosón. Anyu, a hadseregtábornok, gyorsan csatarendbe állított bennünket. Sikáltunk, poroltunk, pakoltunk… és az elkövetkező napokban csak fokozódott a karácsonyi hadiállapot.

Hiába mondtam anyának, hogy nem a NÉBIH jön ellenőrzést tartani, ez sem hatott. Erre is csak nevetett, és azt mondta, hogy szigorúbb ellenőrzés lesz, mert jön a nagyi… Szóval feladtuk, és követtük anyát az őrületbe. Takarítás után jött a fúrás, faragás, ragasztás, díszítés, sütés, főzés, lótás-futás, vásárlás, titkolózás, ajándékdugdosás, csomagolás. Mi lemerültünk, jó anyánk kivirult.

És hogy mi van jó apánkkal? Na, ő bújkált, de nem úszta meg. Már az összes ablak, a tető, a kerítés fényárban úszott, de anya még mindig talált valamit a sufniban… például felfújható hóembert, rénszarvast, amit apának kutyakötelessége volt felhúzni, megjavítani, kivilágítani. Engem álmomban a mézeskalács-emberkék üldöztek, a hajamból vakarhattam a cukormázat… szóval világvége.

És eljött a várva várt, szép, szeretetteljes szent ünnep reggele. Na, szegény Jézuska… Nálunk úgy repkedtek a k.anyák és a különféle nemi szervek emlegetései, hogy csak na… Apa a bátyámmal a fát próbálta a tartóba varázsolni – még jó, hogy mentő nem kellett… Anya és én az étkező és a konyha között rohangáltunk, öcsém papagájként ismételgette percenként: „Mikor jön már az este? Mikor kapok ajándékot?”

És tudjátok, Murphy törvénye: ami elromolhat, az elromlik; ami leéghet, leég; ami kiforrhat, kiforr; ami összetörhet, az összetörik… És amikor az ember azt hiszi, hogy rosszabb nem lehet… hát lett!

Csengetnek. Megjöttek nagyiék, persze két órával korábban, mint megbeszéltük, és persze nem csinálnak ügyet – szokás szerint – a karácsonyból… de azért hoznak hat méter hosszú, négyféle bejglit, egy nagy fazék töltött káposztát, és biztos, ami biztos, két kiló rántott húst. Na, anya itt kap agyvérzést, és még csak most repkednek az ősi magyar kifejezések: „A k. életnek álltam egész nap a konyhában!”

Jól jött, hogy nagyapa ugyan egyre, de legalább kisüstire gondolt, anya mindjárt le is húzott egyet belőle. Nagyi meg csak csóválta a fejét… lesz mit meggyónni.

De aztán a káosz, az őrület valahogy lenyugszik, kisimul, helyére kerül. És mind itt ülünk az asztal körül. A vacsi csudifinom, az ajándékok betalálnak. Minden dísz gyönyörűséges. Nevetünk, sírunk, veszekszünk, békülünk.

A végén pedig beülünk a tévé elé, mert kezdődik a Reszkessetek, betörők! És rájövök, hogy ez a káosz, ez a készülődés csodálatos. Mert leesik, megértem, hogy nem az a lényeg, hogy minden tökéletes legyen, hanem hogy együtt vagyunk. És hogy mindenki azért őrül meg egy kicsit, mert örömet akar szerezni a másiknak.

És kinek akar az ember fia örömet szerezni?
Hát azoknak… akiket szeret!