Torzított Kor Prédikációi

Torzított Kor Prédikációi

Mint zavaros vízben az iszap az ember szívében-lelkében is leülepszik immár jócskán emlék, múlt, s jelen; mit érdekli a másikát az exibicionista embrió-felszín, amikor így is, úgy is kikaparja már naponta saját önző-mohó profit-hasznát. Hullám-tört, összetört torzó-képek szilánkjaiba kapaszkodik az, ki még nem felejtett s tán nem is igazából képes újrakezdeni, vagy újrateremteni egy megtört szituációt, mozdulatok ál-valóság játékát, a manipulatív pupillák táncát, melyek viaszszerű arcokon láthatókká válnak.

Gömbölyödő lélekkel, szelídítve ül, s elhízik a tétova közönyösség is, ha nincs s nem is lehet már, ami valódin lázadásra bírná. puha, hófehér csecsemő-öklök csörgődobokat döngetnek, püfölnek, hátha meghallja még valaki. Miért, hogy az ember csupán csak foncsor-áldozata lehet e mostani nonszensz, kiszolgáltatott Kornak?!

Torzított prédikációs beszédek hirdetnek kellőképp rotációs eszméket, melyek – ha senki sem vigyáz -, könnyedén lilúgozzák, átmossák kiadósan az agy még épp, gondolkodó kreatív-szöveteit. A gondolat – félő -, már aligha sikolthat fel kedvére. Mert talán régóta felgyűlt az emberben minden ok-okozat, hogy az ostobáknak való, alamuszi gonoszság undorítja, émelyítse.

Adott percek eltévesztett súlypontját azért biztos, ami biztos, még jó volna híven megérteni; fut az ember egyre mélyebben, akár a menekülők spirálban, ha úgy gondolja, hogy önmagát egy egész életre szeretne végre totálisan megérteni. Szűköl, körbe fut majd minden kör, tán önmagába egyszer vissza is térhet!

Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]

Kapcsolódó cikkek

Ferencz Vicus: Desperatio

Fátyolos tekintetünk néha összekapaszkodott, a részvét, és sajnálat könnyei csillogtak a szemünkben. Aztán szinte szégyenkezve sütöttük le pillantásunkat, a tehetetlenség és kilátástalanság szele legyintette meg az arcunkat, és taszított minket szomorúságba.

Joó László: Elhagyatott fészek

Na jó, most már elég! Végére járok ennek a dolognak. Épp be akartam csapni a kocsi ajtaját, ahonnan mégsem vettem ki a fegyvert, mikor meghallottam, hogy az emeleti ablakból beszédfoszlányok szűrődnek ki. A kocsiajtó csapódását a lábfejem akadályozta meg, ami immár másodjára kap fájdalmas ütést. De legalább a reflexeim rendben vannak! Hallgatózni kezdtem!

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük