Felhívás gyerekeseknek!

Felhívás gyerekeseknek! - Írók és Olvasók

Felhívás gyerekeseknek!

Egy rövid mesémet szeretném véleményeztetni. Olyanok jelentkezését várom, akik nyitott gondolkodásúak, ugyanis a mesében megjelenik a rasszizmus. Egy magyar és egy afrikai kislány barátságáról, az ajándékozásról, illetve az előítéletekről szól a történet (A mellékelt fotót AI készítette).

Nem kérek mást, csak néhány mondatos jellemzést, olyasmit, mint ami több könyvben is szokott lenni. Ha van gyereketek, érdekelne az ő véleményük is (sőt, főként az övék), hiszen ők a célközönség. Szerintem akár egy első osztályosnak is érdekes olvasmány lehet és tulajdonképpen a gyerekek a célközönség. Ha ugyanis kapnék pozitív véleményeket, és azokkal együtt küldeném be valamelyik kiadónak, talán jobban felfigyelnének rá. És jó lenne, ha ezek szerepelnének is aztán a könyvben.

Ilyesmire gondolok (így szerepelhetne a könyv végén):
„Aranyos történet, ami nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is tanulságul szolgálhat”
Dóra (30 éves)
„Olyan édesek a szereplők, főleg Karin, aki rájön, mennyire fontosabb adni, mint kapni”
Marci (10 éves)

Így talán, ezekkel a példákkal értitek, mire gondolok. Korábban már egy másik mesémmel is kértem ilyet, de akkor sajna senki sem volt a segítségemre. A nyelvtani rész át lesz nézve úgyis, úgyhogy kérlek, kivételesen ne a hibákra, hanem az erényekre összpontosítsatok! Elfogadom persze az építő kritikát (tehát írhattok ilyet is, csak őszintén, de tisztelettel), de nyilván negatív véleménnyel nem mehetek a kiadóhoz. Remélem, megértitek. Mindenkinek előre is köszönöm!

Itt is olvasható a felhívás: https://www.facebook.com/VickyKonyv

Kattints a csillagokra a poszt értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
  yasr-loader

Kapcsolódó cikkek

Szólj hozzá te is, mondd el a véleményed, vagy csak olvasd el, hogy mások mit írtak.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük