Te adj erőt!

Te adj erőt! Részlet

János atya szándékosan takarodó után kereste fel Zsejkét a cellájában, és ezzel a nő is tisztában volt. Nem zárhatták kulcsra az ajtókat, mégis biztosra vehették, hogy senki sem nyit rájuk.
A férfi a hasán pihentette a reverendája előtt összefűzött ujjait, mint mindig, ha fontosnak akart látszani. Éhes pillantása a priccsen ülő Zsejke fáradt arcán csüngött, aztán lejjebb kalandozott a ruhája alól kikandikáló lábszárára. A nő nem is próbálta megigazítani az öltözékét.
‒ Segíthetek, atyám? ‒ kérdezte lemondóan.
‒ Én akarok a segítségedre lenni, lányom ‒ felelte ájtatosan János atya. ‒ Az áthelyezési kérelmedről lenne szó.
Zsejke tartása megrogyott. Hogy is hitte, hogy kiszabadulhat innen?
‒ Péter atya visszadobta?
‒ Ilyen érvekkel nincs mit csodálkozni ezen. Nem a te dolgod eldönteni, hogy hol veszik inkább hasznodat, főleg, ha a képzetlenségedet nézzük.
Zsejke mondani akart valamit, de az atya nem hagyta szóhoz jutni, feltartott ujjal beszélt tovább.
‒ Semmire sem megyünk a civil életben szerzett végzettségeddel. Éppen azért vagy nálunk, hogy tanulj.
‒ Én igyekszem, de a légkör…
‒ És ne akard lejáratni a zárdát! Hát semmi alázat sem szorult beléd?
‒ Csak annyit írtam, hogy máshol jobban elmélyülhetnék a tanokban. Ahol kevésbé katonás a rend.
‒ Veled van a gond, nem a hellyel. Mégis, hogy jutott eszedbe megzsarolni a püspök urat?
‒ Megzsarolni? ‒ húzta össze a szemöldökét a novícia.
‒ Ha a szavaim nem találnak megértésre, kénytelen leszek elhagyni a rendet ‒ vékonyította el az atya a hangját a nőt idézve.
‒ Ez nem zsarolás ‒ mondta csüggedten Zsejke.
‒ Látom, nem arcátlanságból használtál ilyen hangnemet a leveledben, hanem tudatlanságból. ‒ A priccshez sétált és a nő mellé ült. ‒ Talán tudod, hogy a civil életben személyi titkár voltam. A véremben van a hivatalos formula. Előfordult már nem egyszer, hogy a püspökségen is igénybe vették a tudásomat. ‒ Markába fogta Zsejke két kezét, és úgy húzta az ölébe, hogy a nőnek felé keljen fordítania a felsőtestét.
Zsejke az atya szemébe nézett. A hideg, számító tekintet már nem nyugtalanította, tudta, hogy a férfi híján van a képzelőerőnek. Gyors lesz és fájdalommentes, kissé kellemetlen.
‒ Mi a garancia arra, hogy Péter atya továbbítja a levelet?
‒ Megkerülhetjük őt. ‒ A férfi, elengedve Zsejke öklét, egyik kezével megérintette a térdét, egyúttal a ruháját is feljebb húzta a lábán. ‒ Vannak barátaim magasabb körökben is.
‒ Hát ezért viselkedik úgy az apácákkal, mintha csupán novíciák lennének!
‒ Hogy jön a szádra ilyen szemtelenség? ‒ csattant fel a férfi.
Zsejke nagyot nyelt.
‒ Bocsásson meg! Mikor tudna érdemben foglalkozni a kérelmemmel?
‒ Reggel az első dolgom lesz.
Bár tudta, hogy semmi garancia a sikerre, a novícia eltökélten bólintott, és lehúzta a fejéről a fityulát.

Így kezdődik a Te adj erőt! című bűnügyi thrillerem. Ma ért az az öröm, hogy megtudtam: a regény olvasói jelöltek a Dugonics András Irodalmi Díjra thriller kategóriában, és bejutottam az első tíz közé. Egy írónak nincs nagyobb boldogság, mint amikor szembesül azzal, hogy szeretik, amit csinál.

A könyvet megvásárolhatod a könyvesboltokban: https://www.ezkonyv.hu