Gyere haza tegnap! – részlet

Gyere haza tegnap!

‒ Valaha itt forró pontok voltak. Ahogy a tektonikus lemezek vándoroltak, úgy tört fel a láva mindig valamivel arrébb, és újabb kúpokat hozott létre. De ez már egy inaktív terület ‒ magyarázta Blanka.
‒ Legalább vulkánkitöréstől nem kell tartanunk.
Ráérősen fedezték fel a szigetet, mégis végeztek vele sötétedés előtt.
‒ Hihetetlen, hogy egyetlen forrást sem találtunk ‒ morgott Iván.
‒ Igazából logikus egy ilyen kis szigeten. ‒ Blanka biztatóan végigsimított a férfi karján. ‒ Azt mondtad, van még vizünk.
‒ Nem szeretem, ha ki vagyunk centizve. Annyi minden adódhat.
Mire visszaértek a hajóhoz, feltámadt a szél és a hőmérséklet érezhetően esett. Blanka fázósan összehúzta magán a könnyű nyári kabátot.
‒ Van a Grandon öngyújtó vagy legalább egy törött üvegcserép? ‒ kérdezte.
‒ Korai még felvágni az ereinket ‒ nézett rá fél szemmel hunyorogva Iván.
‒ Szedek rőzsét. Tüzet gyújtunk.
‒ Benned aztán van fészekrakási ösztön.
‒ Azt ne mondd, hogy te nem fázol!
Iván megmerevedett, mintha várná, hogy történjen valami, aztán felhúzta a vállát.
‒ Kellemes idő van. Az örök tavasz birodalma ‒ mondta, de azért energikus léptekkel a hajóhoz sietett. Az egész csomagteret átforgatta, mire végre rálelt az öngyújtóra.
Blanka összekapkodott néhány száraz ágat, aztán egy fatörzset rángatott feljebb a partról. Azt remélte, a gallyak könnyen lángra kapnak, és égnek annyi ideig, amíg a fatörzs tüzet fog. Ha azt sikerül meggyújtaniuk, talán reggelig kitart.
Iván végzett a Grandnál, visszaindult a tábornak kikiáltott helyre. Blanka félig háttal fordulva felé küzdött az uszadékfával. A nadrág ráfeszült a fenekére, ringó melle a kabátkán át is megigézte a férfit.
‒ Segíthetnél ‒ nézett rá Blanka.
Iván úgy kapta el róla a tekintetét, mintha államtitkok olvasásán érték volna, és ezzel többet árult el, mintha tovább bámulja őt.
Ez nevetséges, korholta magát a férfi. Odasietett hozzá. Blanka, arcán elégedett kis mosollyal nyújtotta a kezét.
‒ Adj valami éghetőt!
Ő beletette a Grand szervizkönyvét.
‒ Hú, ennek nem fognak örülni ‒ bizonytalanodott el a nő.
‒ Akkor nem vacakoltál, amikor elkötöttük a hajót.
Ahogy megérezte a felnövekvő lángok melegét, Ivánt kirázta a hideg. Blanka leült, a tűznél melegítette a hátát, ő mellé telepedett. Kis ideig szótlanul ültek, Blanka törte meg a csendet.
‒ Azt is hihetik, hogy meghaltunk, és kiestünk a játékból.
‒ Álmodozz csak! ‒ morogta borúsan Iván.
Besötétedett. A kis gúla leégett, de előtte sikeresen meggyújtotta a fatörzset. Iván felpiszkálta a tüzet, aztán belebámult a lángokba. A narancsosan izzó fa fölé ki-kicsaptak a sárgás-fehéres lángok, de ő alig látta. Fáradt agya az esélyeiket latolgatta.
‒ Pokrócot nem találtam, de kaja van dögivel ‒ csevegett Blanka. ‒ Nem tudom, mi a választék. Olyan hirtelen szakadt ránk az este, hogy nem tudom elolvasni, mi micsoda.
‒ Mi? ‒ nézett rá a férfi távol járó tekintettel. Blanka az orra elé emelt egy konzervdobozt.
‒ Összefolynak a betűk még a tűz fényénél is.
‒ Amilyen éhes vagyok, nekem édes mindegy, mit bontasz ki.
‒ Megsüssem?
‒ Dehogy! Együnk, aztán aludjunk! Ha jól sejtem, neked sem kell esti mese.
Blanka feltépte a konzervdoboz tetejét, a szervizkönyv borítójának feléből kanalat hajtogatott, mindkettőt Ivánnak nyújtotta, aztán megismételte ezt egy másik dobozzal és a borító másik felével a maga számára.
Vacsora után hamar nyugovóra tértek, hogy minél több erőt gyűjtsenek a másnapi úthoz. Blanka hiába próbált elaludni, a hideg minduntalan felverte félálmából. A hátára gördült és a fagyos űrt bámulta. Ironikus, gondolta. Itt van egy lakatlan szigeten, kettesben élete szerelmével, de romantikázás helyett azon mesterkednek, hogy visszatérjenek a civilizációba. Keserűség öntötte el. Lemondóan közelebb araszolt a tűzhöz, az oldalára fordult, újra aludni próbált.
Ivánt az aggodalmai tartották ébren, Blanka mocorgása megütötte a fülét. Azt hitte, régóta alszik, de ez az araszolás nem tetszett neki. Ha közelebb megy a tűzhöz, lángra kap a ruhája. Halkan felkelt és odaosont hozzá.
A nő csukott szemmel feküdt, arccal a lángoknak, magzati pózba görnyedve. Ajka és felsőteste remegett.
Óvatosan mellé feküdt, magához húzta, Blanka ijedten kapta fel a fejét.
‒ Ne félj, csak átmelegítelek ‒ suttogta Iván.