Garajszki Rozika: Aminah – A szokás hatalma

Garajszki Rozika: Aminah - A szokás hatalma - Írók és Olvasók

Aminah – A szokás hatalma

A befolyásos gazdag arab édesapa, Amir megerősített biztonsági kísérettel küldi Amináht vissza a Budapesti Orvosi egyetemre. A lánnyal a nyár folyamán olyan szörnyű dolog történt, ami ezt az őrzést megköveteli. Fényes nappal lőtték le a magyar édesanyját, aki pont a lány társaságában tartózkodott. Ez annyira megviseli Amináht, hogy képtelen a tanulásra. Vissza kell szereznie előző évi tanulótársát, akit az apa egy csók miatt máshová helyeztetett. Nehezen, de eléri édesapjánál, hogy Csaba ismét korrepetálja. Ám Amir olyan szerződést varr a férfi nyakába, ami még a lány érintését is megakadályozza, pedig a közöttük szárba szökkenő érzés nem múlt el. Kamerák hadával ellenőrzi az előírásainak betartását. A szerződés megszegése szigorú büntetéssel jár. Olyan szokás betartását követeli meg a lányától, ami elől maga is Európába menekült. Vajon képesek betartani az édesapa által előírt feltételeket? Mi lesz a szerelmükkel? És ki adott kilövési parancsot az édesanyára, Violára? Tud még boldog lenni Aminah, aki úgy kénytelen élni, mint egy kalitkába zárt madár?

Kattints a csillagokra a poszt értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Kapcsolódó cikkek

Interjú egy íróval: Garajszki Rozika

Már kisiskolás koromban imádtam a könyveket. Anya előtt is titokban tartva, a fagyipénzemből iratkoztam be a könyvtárba, míg a távolsági buszra vártam, hogy hazajussak az iskolából. Ez még Lajosmizsén volt. Majd később Dabasra költözve se múlt el ez a szenvedélyem, sőt az írással is megpróbálkoztam még sulis koromban. Ezek már nincsenek meg, és emlékeimben is csak halványan vannak, de talán jobb is. Utána hosszú idő kimaradt, és csak pár éve írok újból. Két regényem is jó helyezést ért el pályázaton és ezért került kiadásra, de írok novellát, és verset is. Már ezekkel is értem el eredményeket. Versből voltam felnőtt kategória első helyezettje.

Szólj hozzá te is, mondd el a véleményed, vagy csak olvasd el, hogy mások mit írtak.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük